Back to top

Elfogadhatatlan a KAP forrásainak csökkentése

Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika (KAP) finanszírozására javasolt uniós költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a június elsején megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra és bonyolultabbá tennék a jelenleg működő rendszert - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára az uniós mezőgazdasági miniszterek keddi, szófiai tanácskozása után.

A szaktárca szerdai közleménye szerint a 2014-2020-as időszakhoz képest jelentős változást jelent, hogy a KAP stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatások rendszerét és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat közös rendelet szabályozná. Az államtitkár szerint a támogatások elosztásának új modellje, az úgynevezett stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával és mind a tagállamok, mind pedig a gazdák esetében az adminisztratív terhek jelentős emelkedéséhez vezethet.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy ellenezni fognak minden olyan javaslatot, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tettek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására.

Az államtitkár szerint már most látható, hogy az egyes ágazatokat - így különösen a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat - segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik.

A többi, érintett tagállammal együttműködésben mindent megtesznek majd e támogatások szintjének megőrzése érdekében.

Az agrárminiszterek az elnökséget ellátó bolgár miniszter javaslatára a mezőgazdasági generációs megújulás kérdéséről is egyeztettek. Feldman Zsolt ennek kapcsán közölte, hogy Magyarország már most is kedvez támogatási rendszerében a fiatal gazdálkodóknak, de kiemelten fontos, hogy a KAP segítve a generációváltást még szélesebb eszköztárat biztosítson a fiatal gazdák támogatására - olvasható a tárca közleményében.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hidrokultúrás veresegyházi paradicsom télen-nyáron

December 14-én pénteken, Veresegyházon a Veresi Paradicsom Kft. új üvegházának átadásán Nagy István agrárminiszter a rendezvény fővédnökeként mondott köszöntő beszédet, melyben Magyarország versenyképes élelmiszer termelését, továbbá a kertészet mezőgazdaságban betöltött szerepét és támogatásának jelentőségét részletezte.

Sertés állatjóléti támogatási kérelem benyújtása: most!

Bár még nem jelent meg a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet helyébe lépő jogszabály, az Agrárminisztérium bejelentette, hogy folytatódik a sertés állatjóléti támogatási program.

Dél-Afrika száműzi az uniós baromfitermékeket

Arányos ellenintézkedésekkel kellene sújtania az Európai Uniónak a Dél-Afrikai Köztársaságot amiatt, hogy jelentős vámot léptetett életbe az EU-ból származó baromfitermékekre. Japánba viszont megindulhat az EU exportja.

Jövőre is lesz baromfi állatjóléti támogatási program

Az Agrárminisztérium a baromfiágazat szakmai szervezeteivel egyeztetve már 2018 áprilisában kezdeményezte Brüsszelben a jelenlegi program helyébe lépő új, 2025-ig tartó támogatási programot az eddigihez hasonló szakmai tartalommal, de emelt támogatási kerettel.

Keleti gazdák tüntettek Brüsszelben

Közép- és kelet-európai gazdák tüntettek csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülése alatt egyenlő támogatási szinteket és egyéb jogosultságokat követelve.

Újabb pályázati forrás jut környezet- és természetvédelemre

Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek csütörtökön.

Környezetbarátabb termésnövelő termékeket lehet forgalmazni

Az uniós tagállamok állandó képviselői szerdán jóváhagyták az Európai Parlamenttel kötött, a termésnövelő anyagok uniós forgalomba hozataláról szóló új szabályokra vonatkozó megállapodást.

Több pénzt költhet jövőre az Európai Unió, mint idén

Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió következő évi költségvetését tegnap a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.

Újabb 11 milliárd forint vidékfejlesztési támogatásról született döntés

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb 11 milliárd forint összegű támogatásról született döntés, amely mintegy 700 gazdálkodó fejlesztéseit szolgálja. Az Irányító Hatóság mostani döntésével együtt programban vállalt kötelezettség mértéke meghaladja a 100 százalékot.

Kérdőív biogazdák figyelmébe

Az ökológiai vetőmagokkal/szaporítóanyagokkal és nemesítéssel kapcsolatban oszthatják meg tapasztalataikat és véleményüket a gazdálkodók a LIVESEED kérdőíven, az unió-szerte zajló felmérést Magyarországon az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szervezi. A felmérés eredményeként létrejövő adatok további ökológiai növénynemesítéssel és vetőmagtermeléssel kapcsolatos kutatásoknak szolgálnak alapul.