Back to top

Elfogadhatatlan a KAP forrásainak csökkentése

Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika (KAP) finanszírozására javasolt uniós költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a június elsején megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra és bonyolultabbá tennék a jelenleg működő rendszert - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára az uniós mezőgazdasági miniszterek keddi, szófiai tanácskozása után.

A szaktárca szerdai közleménye szerint a 2014-2020-as időszakhoz képest jelentős változást jelent, hogy a KAP stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatások rendszerét és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat közös rendelet szabályozná. Az államtitkár szerint a támogatások elosztásának új modellje, az úgynevezett stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával és mind a tagállamok, mind pedig a gazdák esetében az adminisztratív terhek jelentős emelkedéséhez vezethet.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy ellenezni fognak minden olyan javaslatot, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tettek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására.

Az államtitkár szerint már most látható, hogy az egyes ágazatokat - így különösen a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat - segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik.

A többi, érintett tagállammal együttműködésben mindent megtesznek majd e támogatások szintjének megőrzése érdekében.

Az agrárminiszterek az elnökséget ellátó bolgár miniszter javaslatára a mezőgazdasági generációs megújulás kérdéséről is egyeztettek. Feldman Zsolt ennek kapcsán közölte, hogy Magyarország már most is kedvez támogatási rendszerében a fiatal gazdálkodóknak, de kiemelten fontos, hogy a KAP segítve a generációváltást még szélesebb eszköztárat biztosítson a fiatal gazdák támogatására - olvasható a tárca közleményében.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Meghatározó talajvédelem

A talaj védelme egyre fontosabb a gazdálkodó számára is, de a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható. Az EU-ban is napirenden van ez a téma.

Új magyar borászati kifejezések uniós oltalom alatt

Előrelépés történt a magyar borok uniós oltalma területén, ugyanis az Európai Bizottság foglalkozik a már öt éve benyújtott hagyományos magyar borászati kifejezések kérdésével, és hamarosan sor kerülhet ezek hivatalos bejegyzésére - közölte Erdős Norbert fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Brexit lehetséges hatásai a nemzetközi adózás területén

A megállapodás nélküli Brexit számos nyitott kérdést és bizonytalanságot eredményezhet. Az alábbiakban néhány, a határon átnyúló tőkebefektetéseket és cégcsoporton belüli átszervezéseket érintő adózási témával foglalkozik a Deloitte.

Támogatás a szőlőkabóca elleni védekezéshez

Támogatási kérelem nyújtható be március 1-jétől a szőlőültetvényeken megvalósuló amerikai szőlőkabóca elleni megelőző védekezéshez. A Magyar Államkincstárhoz 2019. március 1-31. között lehet benyújtani a szőlőültetvények növényegészségügyi megelőző védekezésére, amely az amerikai szőlőkabóca által terjesztett szőlő aranyszínű sárgaságot okozó fitplazma, terjedését hivatott megelőzni.

Több mint négymillió embert érint az osztatlan közös földtulajdon

Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat - közölte az agrárminiszter pénteken Hévízen.

Sokkoló tudatlanság: megöl az agráripar

Tízezrek demonstrálnak „Elegünk van” mottóval Németország-szerte a KAP-pénzek társadalmilag igazságosabb elosztásáért, ugyanakkor megdöbbentő, hogy mennyire félretájékozottak a tüntetésük tárgyát képező ügyekben.

Zárul a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság javítására kiírt felhívás

A Vidékfejlesztési Program minden forrásának a gazdatársadalom és a vidék valós fejlesztési elképzeléseit kell szolgálnia – hangsúlyozta Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon.

Almatermesztés: darázsfészek vagy mélabú

Január 29-én kicsinek bizonyult a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Ház nagyterme. A meghirdetett program szerint térségi agrárfórumot tartottak, ám a valóságban a tavaly ősz óta nyugvópontra nem jutó léalma-felvásárlásnak szólt a fokozott kíváncsiság.

Uniós gyorssegély az Angliába exportáló ágazatoknak

Egyre valószínűbb a megegyezés nélküli, azaz a „no-deal” Brexit. Az ír gazdák már most aggódnak, mi lesz, ha elveszítik egyetlen közvetlen szomszédjuk szabad piacát. Az Unió kész anyagi támogatást nyújtani a veszélybe kerülő ágazatoknak.

Szőlőről, borról huszadszor is

Huszadik alkalommal rendezik meg a Szőlészeti és Borászati Konferenciát Egerben február 13. és 15. között.