0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kinizsi Juniális a nemzeti összetartozás jegyében

Közel harminc magyarországi és határon túli település versengett az idén hatodik alkalommal megrendezett Kinizsi Juniálison, az összetartozás jegyében Fábiánsebestyénben. Az egész napos rendezvényen játékos vetélkedőkön és főzőversenyen mérték össze erejüket és tudásukat a Tisza-menti, az erdélyi és a vajdasági települések csapatai.

A csapatok látványos bevonulásával kezdődő programot Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki Magyarország Alaptörvényéből idézett, majd emlékeztetett arra, hogy a határon túli magyarokért érzett felelősségvállalást a 2010-ben alakult Orbán-kormány iktatta törvénybe.

Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke pedig azt a közösségteremtő munkát méltatta, amelynek köszönhetően a versenyző települések polgármesterei barátokként tekintenek egymásra, ami a mai közéletben ritkaságnak számít. A nyitóünnepség végén, az összetartozás jegyében a közel ezer résztvevő többszörös körívben egymásba kapaszkodva közösen elénekelt egy dalt. Ezt követően indult a csapatok szokásos versengése.

A Riska pálya, az óriás csocsó, a vizes biciklizés vagy a kvízjáték már ismerős volt a hatodik alkalommal indulóknak, de a szervezők gondoskodtak új fordulókról is.

Ilyen próbatétel volt például a csúszóteke, amely az ügyességet, illetve a „Lökd meg a kecskét!”, amely a fizikai erőt tesztelte. Valóságos gasztronómiai csodák kerültek a települések főzőtudományát és speciális ízeit bemutató asztalokra a főzőverseny végén, és a szokásos kulturális műsorok sem maradtak el.

A versenyszámok összesített pontszámai után rajzolódott ki az egész napos küzdelem eredménye és ez alapján az idén is Baks vitte haza a serleget.

Az eseményen készült fotógalériát ITT tekintheti meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu