0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Rövid, rapid, és bizonytalanságokkal teli meggyszezonra számítanak

A tízéves átlagnál akár 20 százalékkal több lehet, így a 80 ezer tonnát is meghaladhatja az idei meggytermés – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeB alelnöke. Ám a következő időszakban várható meleg, csapadékos idő kedvez a gombabetegségeknek, s elképzelhető még a cseresznyelégy kártétele is, ezek pedig több ezer tonnával csökkenthetik a mennyiséget – tette hozzá.

Az azonban biztos, hogy a szezon rövidebb lesz, három-négy hét alatt lefut, mivel több fajta érése a megszokottnál hét-tíz nappal korábban várható. Így időszakos túlkínálat alakulhat ki a piacon – írta a Világgazdaság

Ezek miatt sok még a bizonytalanság, ami nemcsak a mennyiségre, hanem az árakra is igaz.

Valószínűsíthető, hogy az átlagosnak számító nettó 150-160 körüli ipari felvásárlási ár lesz a kiindulópont, de azt, hogy innen merre indul el, az említett tényezőkön kívül az exportlehetőségek is befolyásolják – mondta az alelnök.

Tavaly az ottani fagykárok miatt jelentős volt a lengyel kereslet, ami most is megfigyelhető a piacon, a kérdés az, hogy a szezonban így marad-e.

A hazai éves meggyfogyasztás mintegy 15 ezer tonna. Ezen belül az utóbbi években nőtt a friss meggy forgalma, de továbbra is a befőtté a legnagyobb piaci részesedés. Magyarországon mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves termés az évjárati hatásoktól függően 60–90 ezer tonna között ingadozik – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. Az exportpiacokon, elsősorban Németországban keresett a magyar meggy, miután minősége európai viszonylatban is nagyon jó, a hazai nemesítésű fajták kiváló beltartalmi értékűek – áll a NAK közleményében. A hazai meggy mintegy 80 százaléka kerül exportra, ebből 20-25 ezer tonna friss meggy, 38-45 ezer tonna befőtt, 4-6 ezer tonna pedig fagyasztott meggy.

A meggy az alma után a második legnagyobb területű gyümölcsfajunk. A KSH gyümölcsültetvény-összeírásából kiderült, hogy a meggytermő területek felmérése szerint az ültetvények területének 37 százaléka ugyan öntözhető, de a gazdálkodók e kapacitásnak tavaly a felét sem használták ki.

Forrás: Világgazdaság