0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Öntözési ügynökség lesz az Agrárminisztériumnál

Öntözési ügynökséget állít fel a földművelésügyi minisztériumon belül Nagy István, jelentette be a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Az agrárminiszter elképzelése szerint ez a hivatal kezelné a meglévő csatornákban lévő víz használatát. Hozzátette: új tározókra is szükség van, hogy a tavaszi áradáskor érkező vizet meg tudjuk őrizni.

„Elő kell segíteni, hogy a csatornákat ilyenkor feltöltsük, majd amikor jön az aszály, azokból öntözhessünk.” – szemlézte a Magyar Hírlap cikkét az 444.hu. Nem új Tisza-tavakra kell gondolni, kisebbekre, tette hozzá. Nagy szerint

„a rendszeresen aszály sújtotta területeken tározótavi kapacitásokat kell kiépíteni. Mintaprojektekben tanulmányozhatjuk, hogy egy-egy ilyen beruházás milyen követelményekkel, előfeltételekkel jár. Ha megtanuljuk kezelni a gyerekbetegségeket, akkor kiterjeszthetjük a beruházásokat.”

Az új agrárminiszter elárulta azt is, hogy nagy vágya a háztáji sertéstartás visszaállítása vidéken.

„Persze hiú ábránd, hogy visszatér a régi háztáji időszak, amikor minden portán és háztartásban volt öt-tíz hízó. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy nagyobb, mondjuk százas nagyságrendben ilyen tartást is vállaljanak vállalkozók,” mondta. Azt hogy visszaköltöztette Kecskemétről a vidékfejlesztési államtitkárságot, azzal indokolta, hogy

„így lesz kerek egész. Könnyedebbé válik az államtitkárság és az agrárminisztérium élete. A kettőben lévő hatások összeadódnak, szinergiát képeznek.”
Forrás: 444.hu