0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szeptembertől jön a plasztik horgászkártya

Szeptembertől elérhető lesz a plasztik magyar horgászkártya, a papír alapú horgászigazolványt felváltó okmány használata 2019. január 1-jétől kötelező - mondta a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke csütörtökön Szegeden.

Szűcs Lajos a Magyar horgászat nagyköveteinek IV. találkozóját és horgászversenyét követő sajtótájékoztatón elmondta, a kártya bevezetése az egyik legnagyobb innováció a magyar horgászat történetében.

A kártyával minden horgász egyedileg azonosítható lesz, az okmányhoz kapcsolódó elektronikus alkalmazásokkal fokozatosan egyszerűbbé és gyorsabbá, valamint átláthatóbbá válik az ügyintézés és az adminisztráció – közölte.

A tervek szerint a plasztikkártyát és a hozzá tartozó nyilvántartást összekapcsolják a területi és állami jegyekkel, majd a fogási naplóval, így másfél év múlva a vízterületek kezelői naprakész információval rendelkeznek majd arról, milyen fogás volt egy adott helyen, és milyen beavatkozásra, telepítésre van szükség

– mondta Szűcs Lajos.

A kártya bevezetését a szövetség kampánnyal segíti.

A találkozón és horgászversenyen részt vett Áder János köztársasági elnök, aki a minél pontosabb célba dobást igénylő casting versenyen, valamint a nagyköveti kategória úszós szakágában harmadik helyezést ért el, illetve fogásával megszerezte a legnagyobb hal díját.

Magyarországon a horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység, az elmúlt évek létszámnövekedésének eredményeként a nyilvántartott horgászok száma mára meghaladja a 440 ezret.

Forrás: MTI