0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Folyékony műtrágya-gyártással bővített a Mol-csoport Pozsonyban

Még ebben a hónapban megkezdi a folyékony műtrágya gyártását a Mol-csoporthoz tartozó Slovnaft, miután 18 millió euróból új gyártóegységet kapott a pozsonyi olajfinomító. A Mol közleménye szerint az üzem évente 50 ezer tonna folyékony műtrágyát állít elő, a beruházást a Slovnaft a Stercorat Hungary Kft.-vel közösen hajtotta végre.

Az új gyártóegység létesítése összhangban áll a Mol-csoport 2030-as stratégiájával, amely többek között új gépjárműipari, csomagolási, építőipari és elektronikai termékek bevezetését tartalmazza – írták.

A közlemény szerint a Stercorat Hungary Kft. szlovák fióktelepének vezetője hangsúlyozta, hogy a műtrágyát az olajfinomításkor keletkező gázok feldolgozásával állítják elő, az új termék előállításával tehát a káros anyagok kibocsátása is jelentősen csökken.

Marek Hajdu hozzátette, hogy a gyártáshoz szükséges ammónium-tioszulfát előállításának technológiát az amerikai ThioSolv biztosította.

Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója kiemelte, hogy a nem motorüzemanyag típusú termékkör bővítésével a vállalat közelebb kerülhet a felhasználókhoz.

A Mol-csoport 2030-ig 4,5 milliárd dollárt kíván befektetni különféle petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekbe – olvasható a közleményben.

A MOL közleménye szerint a STERCORAT a THIOSOLV technológiai licencbeadóval együttműködésben Európa-szerte korszerű műszaki megoldásokat alkalmaz a savas ammónium-hidroxid gázok ammónium-tioszulfáttá alakításához. A Stercorat ammónium-tioszulfát alapú műtrágyáját Stercosul® néven forgalmazza majd kereskedelmi partnerein keresztül. Ezt a műtrágyát egyéb nitrogénalapú műtrágyákkal együtt kell alkalmazni. A kén és az ammónium-nitrogén kombinációja a folyékony műtrágyában elősegíti a lehető legjobb terméshozam elérését a modern mezőgazdaságban. A műtrágya ellátja a növényeket a szükséges mennyiségű kénnel és ammónium-nitrogénnel, valamint különösen jótékony hatással van a gabonafélékre, az olajrepcére, a napraforgóra és a kukoricára. Nitrifikációt gátló hatásával pedig csökkenti a műtrágyázás során fellépő nitrogénvesztést.

Forrás: MOL közlemény