0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Költségvetési pénzzel is támogatja az EU a fogyasztóvédelmet 2020 után

Az Európai Bizottság a 2020 utáni uniós költségvetés keretében új, 4 milliárd eurós célzott programot javasol a fogyasztók védelmére és helyzetük megerősítésére, és arra, hogy az európai kkv-k teljes körűen élhessenek a jól működő egységes piac előnyeivel - jelentette be Elzbieta Bienkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos.

Az uniós biztos tájékoztatása szerint az új Egységes piac elnevezésű program garantálni fogja a fogyasztók jogainak érvényesítését, biztosítja a fogyasztóvédelem és a termékbiztonság magas szintjét, és segíti a fogyasztókat problémáik megoldásában, például az online vásárlással összefüggésben.

Előmozdítja az uniós élelmiszergyártók piacra jutását, hozzájárul az unión kívüli országokba irányuló exporthoz, és jelentős támogatást ad az agrár-, illetve élelmiszeriparnak. Támogatja továbbá az élelmiszerek biztonságos előállítását, az állat- és növénybetegségek megelőzését és felszámolását, valamint az állatjólét javítását. 
 

A program emellett az uniós szabályok helyes alkalmazása és érvényesítése érdekében erősíti a tagállamok uniós bizottsággal folytatott együttműködését, és támogatja az európai szabványügyi szerveket korszerű és időálló szabványok kidolgozásában.

Segíteni fogja azon informatikai eszközök és szakismeretek fejlesztését is, amelyek révén a bizottság hatékonyan érvényesítheti a versenypolitikai szabályokat a digitális gazdaságban, illetve javítja a tagállami hatóságokkal és bíróságokkal folytatott együttműködését. Segíteni fogja a nemzeti statisztikai hivatalokat a szakpolitikai döntéshozatalhoz minden területen elengedhetetlen európai statisztikák előállításában és terjesztésében.

Forrás: MTI-Eco