0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Miből lesz a cseresznyebefőtt?

Kecskeméti óvodások látogatták meg a Kujáni Tanyát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében, hogy közelebbről megismerkedjenek a gyümölcsfákkal, a szürettel és a gyümölcsből készíthető finomságokkal. Házi készítésű lekvárok, befőttek és ivólé várta a gyerekeket a bemutató gazdaságban, a Kujáni család szépen gondozott gyümölcsösében.

Milyen színű gyümölcsöket ismernek, miből készíthető lekvár és miből szoktunk befőttet csinálni – sorjáztak a kicsik tudását kipuhatoló kérdések. Aztán maguk szedte cseresznyével a fülükön, korai kajszival a markukban, asztalhoz ülve kóstolták végig a gyümölcsöket és lekvárokat.

Mint Süle Katalintól, az agrárkamara szóvivőjétől megtudtuk, óvodásoknak ez volt az első mezőgazdasági program. A kamara már minden megyeszékhelyen 2-2 iskolában tartott hasonló rendezvényt, körülbelül 5300 általános- és középiskolásnak.

A helyes táplálkozásra hívják föl a gyerekek figyelmét, a nagyobbaknak már nemcsak azt mutatják be, milyen finomak a hazai zöldségek-gyümölcsök, hanem többek közt a tej, a tojás, a hal szerepére is kitérnek. A középiskolások pedig európai kitekintést is kapnak, és elmagyarázzák nekik az élelmiszerekre vonatkozó szabályozások különbségeit.

Az iskolák már maguk kérik ezt a programot – mondta Süle Katalin, úgyhogy szeptemberben folytatni fogják.

Az iskolákat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ választja ki a programban való részvételre, az óvodákat pedig a fenntartók.

A legkisebbeknek minden megyében a helyi sajátosságoknak megfelelő mezőgazdasági tevékenységet mutatják majd be, eljuthatnak gombaházba, tojástermelő vagy állattartó családi gazdaságba.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu