0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A piacok jövője: minőség és személyes kapcsolat

Megváltozott a piacok szerepe. A mezőgazdasági termékeket üzletláncokban vesszük egyrészt kényelmi, másrészt anyagi szempontok alapján. A kistermelők helyzetéről és a piacok jövőjéről a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke készített elemzést.

Az elmúlt jó két évtizedben jelentősen megváltoztak a helyi kistermelői piacokhoz kapcsolódó fogyasztói szokások – állapította meg Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke abban a tájékoztatóban, amelyet a megyei közgyűlés kérésére készített a megyében található piacok helyzetéről – írja a szon.hu.

Szempontok

Attól kezdve, hogy a mind nagyobb teret nyerő bevásárlóközpontokban megjelentek a primőr áruk – melyek kínálata évszaktól függetlenül teljes körű –, a piacok szerepe átalakult. A vásárlók zöme ugyanis a heti, havi nagy bevásárlásaik során leginkább a bevásárlóközpontokban szerzik be a szükséges mezőgazdasági termékeket. Mint Taskó József megjegyezte:

„A kényelmi szempontokon túl a jellemzően árérzékeny vásárlók is elfordultak a piacoktól, kevés figyelmet szentelve a hazai termékvásárlás gazdasági és egészségmegőrzési szempontjainak…”

A mélypont elérése után azonban – különösen a városi régiókban – a piacok jelentősége újra megnőtt az utóbbi időben. A szakember szerint az életszínvonal emelkedésével és a vásárlóerő növekedésével megnőtt az igény a jó minőségű és helyben termelt áruk vásárlására.

Reneszánsz

Megfigyelhető a klasszikus vevő-eladó kapcsolat újraéledése, sok árushoz rendszeresen visszajárnak a vásárlók, amennyiben tiszta, kulturált környezetet, jó minőségű, beazonosítható árut találnak. Ez alapot adhat a piacok reneszánszának.

Forrás: szon.hu