0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szüret a fűszerkertben

A tartósítás egyik legegyszerűbb és legősibb módja a szárítás. A nyár közepe a legalkalmasabb a fűszernövények betakarításához, akkor érdemes megkezdeni, amikor hajtásaikon az első virágok kinyíltak, mert ekkor tartalmazzák a legtöbb illóolajat, ízt, illatot, aromát és zamatot.

Szinte minden zöldfűszernövényt tartósíthatunk szárítással, a leggyakrabban bazsalikomot, oregánót, mentát, citromfüvet, majorannát, rozmaringot, zsályát, kakukkfüvet, izsópot, tárkonyt teszünk el télire ezzel a módszerrel.

A legtöbb fűszernövényből kétszer is szüretelhetünk: nyár közepén és szeptemberben. De ehhez tudnunk kell, hogyan kell a betakarításukat elvégezni.  A bazsalikom akkor hozza nekünk a legtöbb illatos levelet, ha rendszeresen visszavágjuk, és erre a „szüret” a legalkalmasabb.  A rendszeres visszavágást már akkor elkezdhetjük, amikor a bazsalikom eléri a 20-25 cm magasságot és legalább 4-6 egészséges levélpárt hozott. Az alsó két levélpár fölött elvághatjuk. Ha már nagyobb növényeink vannak, azokat is bátran visszametszhetjük, mert a növény vészhelyzetként értékeli ezt a beavatkozást, és önvédelemből gyorsan új hajtásokat hoz, mi pedig pont ezt szeretnénk elérni. A legtöbb fűszernövénnyel eljárhatunk így.

A szüreteléshez elegendő egy metszőolló, egy kosár, vagy egy nagyobb tál. Nejlon zacskóba vagy tasakba soha ne gyűjtsük, mert a levek összetörnek és megfeketednek. A lemetszett növényeket laza csokrokba kötjük és egymástól kis távolságra levegős helyen függesszük fel őket. Tűző napra semmiképpen ne tegyük, mert a nagy hőhatásban elvesztik illóolaj tartalmukat. Ez alól csak a sáfrányos szeklice a kivétel, mert ennek szirmait éppen tűző napon kell szárítani.

A szárításra alkalmas például a fedett terasz, vagy a szellős kamra, ahol a tető alá felfüggeszthetjük az illatos csokrokat. Kreatív kertészek készíthetnek léckeretből vagy régi képkeretből és szúnyoghálóból több emeletes szárítót, amelyet szintén szellős árnyékos helyre kell felfüggeszteni. Ha ilyen szárító alkalmatosságot készítünk, akkor a leveleket le lehet szedni a szárakról, és azokat szétteríteni a szúnyoghálón.

A szárítás a nyári hónapokban 6-8 napot vesz igénybe. Nagyon sokáig ne hagyjuk a szabadban a csokrokat, mert elkoszolódnak, beporosodnak, esetleg rovarok költöznek beléjük.

Ha nincs a házunkban, vagy a lakásunkban olyan hely, ami alkalmas lenne a zöldfűszerek szárítására, akkor a konyhában, a sütőben is elvégezhető ez a művelet. A sütőben sütőlapra, vagy a rácsra rakjuk a levágott ágakat, és teremtsünk 30-40 fokos meleget a szárításhoz. A sütőajtót célszerű félig, vagy egészen nyitva hagyni, hogy a pára folyamatosan távozhasson. Pár óra múlva száraz, ropogós, és illatos fűszereket kapunk.

Szárítás után a csokrokat szétbontjuk, a leveleket lehúzzuk a hajtásról és gyengéden elmorzsoljuk. Nem tanácsos nagyon apróra törni, vagy porítani, mert akkor nagymértékben veszít élvezeti értékéből.

Jól záródó üvegben, vagy dobozban tároljuk.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu