0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Innováció a repcetermesztésben

Sokan hitték, hogy a rendszerváltással a lejárt nagybemutatók ideje. Ennek cáfolata a Syngenta Kft. évek óta megrendezett Szershowja, amelyre tömegével járnak el az információra, az innovatív megoldásokra kiváncsi gazdák. Az idei Dombóvár, Szilfás-pusztán megtartott eseményre is százával voltak kíváncsiak annak ellenére, hogy a reggeli eső nem sok jót ígért a szabadföldi bemutató számára.

„Ki a profi termelő?”- tette fel köszöntőjében a kérdést Tóth Tamás, a Syngenta dél-magyarországi régió vezetője. Nehéz eldönteni, hiszen a gazdák számára nincsen lehetőség több százszor, ezerszer megismételni a termelési folyamatokat, a technológia begyakorlására legfeljebb néhány évtized áll rendelkezésre. Ráadásul azok is egytől-egyig eltérőek. Nem véletlen, hogy azok a termelők érezhetik megukat nagyobb biztonságban, akik megfelelő ismeretekkel bírnak, s a rendelkezésükre álló eszközökkel megfelelően tudnak bánni.

Tonnánként 100 ezer forint feletti ár és kiváló genetika jellemzi ma a repce ágazatot.

Mindezt a területbejárás első állomásán Békési Zoltántól, a cég békés megyei területi képviselőjétől hallhattuk. Mint bemutatójából kiderült, a Syngenta hibridek egyre keresettebbek a hazai paicon, tavaly az összes terület 20 százalékán vetették (a piacvezető is csak 2 százalékkal előzi meg őket).

Vetés után a gabona árvakelés bosszantja a gazdákat, aminek megoldására egyik ajánlatuk az új egyszikűek elleni gyomirtó szerük, az Outplay, a kétszikűek ellen pedig ott van a Brasan, amelynek alkalmazása két százalék humusztartalom alatti talajokon nem javasolt.

Nehéz helyzetben is helytállnak a Syngenta repce hibridjei. Legalábbis ez derült ki a szakember elmondásából. A Bluestar és a Florida, mindkettő a legtöbbet termő középérésű fajta, amelyek gyors kezdeti fejlődéssel, jó sortakaró képességgel rendelkeznek. Ennek is köszönhető kiemelkedő gyomelnyomó képességük.

Mivel a repce becőinek 70 százalékát az oldalhajtásokon hozza, így ajánlott a Toprex regulátor alkalmazása. Mint tudjuk, a siker kulcsa a repce gyökerénél kezdődik, a Toprex gyökérfejlesztő hatással is rendelkezik. A Syngenta hibridek fómával szemben rezisztensek, így egy gonddal kevesebb jut a gazdáknak. Amikor viszont megjelennek a levél- és szárfoltosságot okozó gombabetegségek, érdemes az Amistar Sun-t segítségül hívni. Nem pusztán fungicid, hanem kiemelkedő élettani hatásáról ismert azoxistrobin és egy erősebb triazol, a difenokonazol tökéletes kombinációja.

A rovarkártevők ellen legjobb megoldás a csávázás lenne, ám a neonikotionidok visszahívásával erről le kell mondanunk. Viszont a repce legfontosabb kártevői ellen kéznél van a Lumiposa, amely kiváló levél- és hajtásvédelmet biztosít a növény legérzékenyebb időszakában. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a mindenki által kedvelt deszikkálót, a Reglone Air-t harmadával olcsóbban kínálja a Syngenta.

A tapasztalatok jó közepes terméskilátást vetítenek előre, ami természetesen az időjárással együtt változhat. Jó a becőszám, s az ezermagtömeg is megfelelő, s ami fontos, nem csak jó az ára, de kiváló elővetemény is.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu