0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Félbeszakították az aratást Dunaújváros környékén

A heves esők, szelek miatt a múlt héten kedden elkezdődött aratás egyetlen nap múltán, szerdán hajnalban félbeszakadt. Többnapi kihagyás után csak a hét végén kezdődött újra a munka Dunaújváros környékén.

Múlt szerdán a rossz időjárás miatt már ki sem mentek a gépek a földekre, annak ellenére sem, hogy az őszi árpa teljesen beérett, szárán kiszáradt: állapota már csak romolhatott az addigiakhoz képest.

Ám a viharfrontok elvonultak fölöttünk. Szombaton és vasárnap már ismét teljes erővel dolgoztak az aratók a Pentele Mezőgazdasági Zrt. tábláin, tudta meg Márkli Jánostól, a cég ügyvezetőjétől a duol.hu. A munka nagyon jól halad, annak ellenére, hogy az erős szél még jobban, még több helyen megdöntötte az árpát. Ha nem jön közbe sem időjárási, sem műszaki probléma, akkor az előjelek szerint még hétfőn be is fejezik a 115 hektárnyi őszi árpa aratását. Az árpa (talán a szél miatt) ismét a kellő szintre kiszáradt, egyelőre nem kell külön szárítani. Ezután azonnal nekilátnak átszerelni a kombájnokat az őszi káposztarepce aratásához. Ahogyan Márkli mondta:

A dolog nem tűr halasztást, ugyanis a repcét még az árpánál is jobban megdöntötte a szél, a fekvő repcének máris szárad a teteje, ha nem akarnak már vállalhatatlan veszteségeket az aratásnál, akkor menteni kell a menthetőt.

Mindemellett már fogadják a frissen learatott árpát a környékbeli, a Pentele Zrt.-vel leszerződött gazdáktól is. Egyelőre nem kellett bekapcsolniuk a terményszárító üzemet, tehát az idei aratás (bár a terméshozamok nem a legjobbak) eddig viszonylag gazdaságosnak mondható. Meglátjuk, mit hoz a munka az őszi káposztarepce aratásánál. Az árpa betakarításával párhuzamosan zajlott a földeken az árpaszalma bálázása és elszállítása is. Ezt részben a szalmacellulózgyár, részben erőművek veszik meg a cégtől.

Még mindig úgy áll a helyzet, hogy idén akkor fejezik be az aratást, amikor tavaly elkezdték.
Forrás: duol.hu