Hajagos Csaba, a Kecskeméti Katona József Múzeum történész muzeológusa, többek között nemzeti italunk, a pálinka kialakulásának, fejlődésének, jelentőségének történelmi gyökereit is kutatja. Szavai szerint már a X-XI. században, I. Géza korában is folyt Kecskeméten és körzetében a szőlőtermelés, minek következtében a borkultúra is jelen volt.
A bor mellékterméke az aljára leülepedett úgynevezett seprő, melyből a korabeliek az égetett bort készítették. Az égetett borral foglalkozó szakemberek lettek majd később a pálinkafőző mesterek.
Jól bizonyítja a régiek szeszfőző tevékenységét, hogy számos testamentumban – végrendeletben – olvasható, hogy egyes családok milyen javakat hagytak az utókorra. Nem egy ilyen forrásban észrevehetjük, hogy sok, pálinkafőzéshez kapcsolódó eszközt – rézből készült, jó minőségű, drága eszközöket – ráhagyományoztak a fiatalokra, és így ezek generációról generációra öröklődtek.
De honnan is érkezik Kecskemétre a fesztivál nevében is feltűnő barackpálinka, és egyáltalán a barack, mint gyümölcs?
A mostani Főtér területe, a Városházától, a Széchenyi téren keresztül, egészen a Kápolna utca végéig az úgynevezett Gyümölcs utca volt. Számtalan fajta gyümölcsöt telepítettek ide, melyet a városi kertész, Tót Benedek gondozott. Őt kérte fel a Magisztrátus, hogy utazzon el Tolnába, és hozzon „barackfiatalokat”, s így megtörtént a legelső barackcsemeték Kecskemétre telepítése.
Az ismert történet, miszerint Edward walesi herceg magyarországi látogatása alkalmából kecskeméti barackpálinkát kapott, szintén nagy jelentőséggel bír a jövőt tekintve. A herceg, miután megkóstolta a pálinkát, annyira ízlett neki, hogy ezek a szavak hagyták el a száját:
Ezután más termékeket is elkezdett rendelni Kecskemétről, például baracklekvárt, és tulajdonképpen ezzel indult be igazán a kecskeméti készítmények nyugati piaca.
Az eseményt a Kunsági Női Borrend által szervezett borbemutató zárta.
