Back to top

Az öreg traktor sem vén traktor

Munka helyett szórakozni gyűltek össze a traktor(os)ok Csáfordon. Egy év kihagyás után ugyanis sokak nagy örömére újra, immár kilencedik alkalommal is megrendezték az öreg gépek találkozóját a településen. Ezt bizonyítja, hogy mintegy százötven traktor érkezett a rendezvényre.

Lántzky Imre: évről évre nő a résztvevő traktorok száma
Lántzky Imre: évről évre nő a résztvevő traktorok száma
Fotó: Bella Huba
– Mi tagadás, kissé belefáradtunk a rendezésbe, ezért hagytunk ki egy évet. Azonban olyan sokan érdeklődtek a találkozó iránt, hogy nem volt más választásunk, mint hogy újra belevágjunk a szervezésébe, és újra megtartsuk – fogalmazott Lántzky Imre ötletgazda, főszervező.

– A közönség, a korábbi résztvevők és a környéken lakó külföldiek egyaránt folyamatosan arról faggattak, hogy lesz-e még találkozó, és ha igen, mikor. Addig-addig faggattak, hogy egy idő után „igen” lett a válaszunk.

Érdekességként mondom, hogy évről évre nőtt a részt vevő traktorok száma. Tavalyelőtt így jutottunk el százharminc résztvevőig. Idén jött a meglepetés, hiszen a kihagyás ellenére közel százötvenen regisztráltak, vagyis egyértelművé vált, hogy van létjogosultsága a programnak.

Ez nagy öröm számunkra. Hogy a jövőben tervezünk-e bármilyen előrelépést? Ilyen kérdések esetén nem szoktak nemet mondani a szervezők, ám én most mégis ezt teszem. Úgy látom, kinőttük magunkat, kinőttük a helyet. És bár egy csáfordi gazda jelezte, hogy a rosszul sikerült gabonatábláját odaadja a traktortalálkozó céljára, mi úgy döntöttünk, hogy megmaradunk a saját kereteinknél, és inkább nem terjeszkedünk.

A célunk továbbra is az, hogy a traktorosok kötetlen keretek közt találkozzanak, nézzék meg egymás gépeit és cseréljenek tapasztalatokat – és persze a legfontosabb, hogy érezzék jól magukat, szórakozzanak.

Így is történt. A kis zsákfalu utcáit megtöltötték a traktorok, és „civil” érdeklődőkből sem volt hiány. Az öreg gépek lassan közlekedtek, feltartották a forgalmat, mégsem lehetett ideges embereket látni. Az egyik sofőr úgy fogalmazott: már ennek a nyugalomnak a látványáért megérte Csáfordra utazni. Aztán a falu központjában majdnem mértani rendben felsorakoztak a mindenféle színben pompázó, öreg és fiatal, gyári és házilag készített, kis és nagy traktorok, és kezdetét vette a mustra. A felnőttek a gépek paramétereiről érdeklődtek, a kisgyermekek pedig igyekeztek minél hamarabb valamelyik jármű kormánya mögé pattanni. Németh Csaba traktorát is sokan kipróbálták.

Németh Csaba: házi gyártású traktor, otthoni munkákra kiválóan alkalmas
Németh Csaba: házi gyártású traktor, otthoni munkákra kiválóan alkalmas
Fotó: Bella Huba

– Ez egy házi gyártású gép, vagyis nincs se gyári száma, se típusa. De jól működik – mutatta be kistraktorát a kiscsáfordi tulajdonos. – Nem mi készítettük, úgy vettük, de maximálisan elégedettek vagyunk vele. Eddig még soha nem hagyott cserben minket, nem kellett szerelgetnünk. Ez nem is csoda, hiszen egy megbízható ezerhatos Lada Niva motor dolgozik benne. Na meg olyan a váz, ami jól bírja a strapát. Pedig van ereje jócskán. Talán egyetlen hibája van, de ha odafigyelünk, azt is ki lehet küszöbölni. Szóval, a gép kicsit hosszú, és szűk a hátulja, így könnyebben megbillen, mint más gépek. Apu egyszer felment vele egy meredek részre, fel is borult, de szerencsére ki tudott mászni alóla. Az lett a tanulság, hogy inkább sík talajon használjuk.

Az otthoni munkákra kiválóan alkalmas. Amúgy ha nem használnánk, akkor sem volna érdemes eladni, hiszen nem adnának érte annyit, amennyit valójában ér.

Varga Zoltán csáfordi lakos és gazdálkodó lévén minden egyes találkozón jelen volt. Ő is azok közé tartozik, akik várták, hogy folytatása legyen a hagyományos programnak. Mint mondta, ő minden egyes alkalommal szívesen mutatta be traktorát a rendezvényen, és persze ő maga is szívesen nézegette a többi gépet.

Varga Zoltán: a TZ4K kistraktor jól bírja a kerti munkát, és igénytelen, mint egy sivatagi teve
Varga Zoltán: a TZ4K kistraktor jól bírja a kerti munkát, és igénytelen, mint egy sivatagi teve
Fotó: Bella Huba

– Ez egy 1987-es, TZ4K típusú csehszlovák traktor, és tizennégy lóerős – mutatta be a kedvencét. – Nemcsak a találkozóra járok vele minden évben, hanem rendszeresen használom otthon, mindenfélére: kerti munkákra, cipekedésre és fűvágásra is.

Jól bírja a munkát, karbantartásra nem nagyon van szüksége, igénytelen, mint egy sivatagi teve.

Olaj és üzemanyag legyen benne, és akkor minden rendben van, megy, mint a golyó, legyen akár nyár, akár tél. Szívesen mutatom be, és örülök neki, hogy újra megrendezték a találkozót. Kellenek az ilyen események, melyeken a tapasztalatok kicserélése mellett jól szórakozhatunk.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Parragi Tamás, aki Zalacsányból érkezett Csáfordra. Elmondta, hogy a kilenc alkalomból hatszor jelen volt a találkozón, és mindannyiszor jól érezte magát.

Parragi Tamás: T25-ös, szinte minden munka elvégezhető vele
Parragi Tamás: T25-ös, szinte minden munka elvégezhető vele
Fotó: Bella Huba

– A gazdálkodáshoz, a háztáji munkákhoz szükség van egy megbízható gépre. Anélkül az egész semmit sem ér. Korábban egy 1958-ban gyártott Steyrem volt, azzal dolgoztam. Aztán gondoltam egyet, eladtam, és megvettem ezt a mostanit. Ez egy orosz T25-ös modell, amit 1995-ben készítettek. Mindent meg tudok vele csinálni, igaz, minden hozzávaló eszközt beszereztem. Nem tervezem, hogy lecserélem.

Szabó Zoltán: gond nélkül dolgozom évek óta ezzel a traktorral
Szabó Zoltán: gond nélkül dolgozom évek óta ezzel a traktorral
Fotó: Bella Huba
„Megfáradtam, de még dolgozok” – ezt a feliratot olvashatták a találkozó résztvevői a bérbaltavári Szabó Zoltán traktorjának elején. Elismerjük, a gép élőben is megviseltnek tűnt, de a gazdája szerint nem a külcsín, hanem a belsője, a lelke a lényeg.

– Az öreg traktor sem vén traktor. Semmi gond nincs vele.

A megviseltsége pedig éppen abból fakad, hogy nem volt vele semmiféle műszaki probléma – fogalmazott.

– Ha lett volna, akkor szét kellett volna szedni és feljavítani, és akkor bizonyára nem úszta volna meg teljes felújítás nélkül. Én szőlőben és gyümölcsösökben használom leginkább, könnyen boldogulok vele. Azt hiszem, egy munkára fogott traktor esetében ez a leglényegesebb.

A találkozón a legnépszerűbb veterán gépek közé tartoztak a magyar gyártmányú Dutra traktorok. A gépeket menet közben is megtekinthették az érdeklődők, a traktorosok ugyanis tettek egy jó nagy kört a környéken. Többen közülük azt mondták, kissé furcsa volt, hogy ezúttal nem kellett közben dolgozniuk – de azért a gépek hangját, szagát, füstjét ezúttal is ugyanúgy élvezték, mint munka közben.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2018/25 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó évet zárt a CNH Industrial

A CNH Industrial 2018-ban 29,706 milliárd dollár árbevételt ért el, amely meghaladja az előző évit. A cégcsoport nettó nyeresége 1,1 milliárd dollárt tett ki, és a részvényeik árfolyama is nőtt.

Tavaly 175 milliárd forintot költöttek mezőgépekre

A magyar mezőgéppiac a 2017. évi fellendülés után 2018-ban is dinamikusan növekedett és ezzel rekordforgalmat ért el – közölte az AKI.

Elfurbo, a sokoldalú mini traktor

A háromféle (18/27/40 LE-s Lombardini motorral) készülő, hidrosztatikusan hajtott, négy keréken gördülő, magas csővázas, hidas kialakítású traktor kertészetekben, faiskolákban és kísérleti parcellákon használható jól ki.

A Sonalika a világ kilencedik legnagyobb traktorgyártója

Az indiai Punjab tartományban található Sonalika ITL (International Tractor Limited) akár évi 300 ezer traktor előállítására is képes. Az ITL Indiában a legnagyobb traktorgyártók közé tartozik, éves árbevétele meghaladja az 1 Mrd dollárt, 5000 dolgozónak ad munkát, és mintegy 100 országba exportálja a traktorait, főleg Ázsiában, de Európában és Észak-Amerikában is vannak képviselői.

Gépóriások: előre tör a hazai márka Oroszországban

A legtöbbet eladott traktor 2018-ban Oroszországban a szentpétervári traktorgyárban készült Kirovec volt. Az állam támogatja azokat a gazdaságokat, amelyek hazai mezőgazdasági gépeket vásárolnak.

Szennyvíz a tengerben - elmarad az osztrigafesztivál

Idén elmarad a dél-dalmáciai Peljesac-félszigeten minden évben megrendezett márciusi osztrigafesztivál, miután az állategészségügyi vizsgálat kimutatta, hogy a Malostoni-öbölben tenyésztett kagylók harminc százaléka norovírussal fertőzött - közölte a Slobodna Dalmacija című regionális napilap kedden.

Új TerraGatorok az AGCO-tól

Az AGCO-hoz tartozó TerraGator márka elsősorban az észak-amerikai kontinensen népszerű, ezért a konszern már négy éve Grubbenvorstban be is szüntette a gyártásukat, a hollandiai telephely csak lerakatként szolgál. Új fejlemény, hogy a TerraGator és RotoGator magajáró permetezőket Európában Fendt márkanév alatt, zöld színekben értékesítik.

Saját apját gázolta el véletlenül a traktorral

„Csak pár méterre van a háztól az istálló, jó lesz nekem itt a fellépőn addig…” – ismerősek esetleg ezek a szavak? Rengeteg baleset származik abból, hogy az utast nem erre szolgáló helyen szállítják. Az agrarheute.de portál egy nemrég megtörtént esettel kívánta felhívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a munkabiztonsági szabályok nem üres szavak – és nekünk is érdemes leszűrni a megfelelő tanulságot.

Automata váltós gumihevederes traktorok nyerték Az Év Gépe versenyt

A Case IH Versum CVXDrive traktora Stage V motorral, illetve a Quadrac CVXDrive traktora lett 2019-ben Az Év Gépe a közép- és nagytraktor kategóriában. Az elismerést a kétévente Párizsban megrendezett SIMA kiállításon adták át.

Traktorokkal demonstrálnak a gazdák Pozsonyban

Kedden 11 órakor értek Pozsonyba traktoraikkal a gazdák, a kormány illetékes képviselőivel szeretnének tárgyalni. A mezőgazdászok követelései között szerepel a földrendezés felgyorsítása, a pótföldek zökkenőmentes kiadása, a szlovákiai termőföld, erdők és vízkészlet védelme, illetve a mezőgazdaságban tapasztalható korrupció elleni hatékony fellépés.