0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megtizedelheti az ültetvényeket a túltermelés

Bár csak augusztusban lesz a bodzaszüret, már most látszik, hogy sok jóra nem számíthatnak a termelők: az utóbbi évek nagy területű telepítéseinek termőre fordulásával a tavalyihoz hasonlóan idén is túltermelés és alacsony árak valószínűsíthetők.

Távolinak tűnhet a bodzatermelők számára a 2016-os év, amikor jó termést, a vadon gyűjtött bogyókkal együtt mintegy 20 ezer tonnát takarítottak be, miközben az egyetlen jelentős európai konkurensnek számító Ausztriában – a fagykárok miatt – alacsony volt a hozam. Az akkori, kilónként 180 forintot is elérő felvásárlási árak jó jövedelmet biztosítottak a termelőknek. Tavaly azonban összeomlott a piac, az alig 60-70 forintos, illetve ez alatti árak mellett volt olyan időszak is a szezonban, amikor egyáltalán nem kellett a bodza, néhány termelő le sem szedte a termést – írta a Világgazdaság.

A 2000-es évek eleje után tavaly ismét jelentkezett a túltermelés, ami annak a következménye, hogy rengeteg bodzát telepítettek az utóbbi években, amelyek három-négy év után kezdenek teremni. Ekkora mennyiség viszont nem kell a piacnak – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

A bodza az elmúlt 10-15 évben azért is lett különösen népszerű, mert alacsony a tőke- és a munkaerőigénye is, viszonylag könnyen kezelhető. A támogatás viszont a bodzára is ugyanannyi, mint egy nagy tőkeigényű, szuperintenzív gyümölcsösre, vagyis hektáronként 300-400 ezer forint. Az pedig tény, hogy van egy termelői réteg, melynek a támogatás az elsődleges.

A termőterület a KSH adatai szerint 6500 hektárnál valamivel több. A rendszerváltáskor még csak a vad bokrokról gyűjtötték a gyümölcsöt, és azt adták le a felvásárlóknak, az 1990-es évek közepén azonban elkezdődött az ültetvények telepítése. Körülbelül 4-4,5 ezer hektárig futott fel a termőterület, a 2000-es évek elején össze is omlott a piac, mert bezuhant a bodza ára. Sok ültetvényt fel is számoltak, és 2004 körül eljutottunk oda, hogy alig maradt ezer hektár – idézte fel Apáti Ferenc.

Arról még korai beszélni, hogy mekkora lesz az idei termés, de ha csak négy tonna lesz az átlag, a mostani termőterületről akkor is 26 ezer tonna jön le, a piac viszont csak körülbelül 20 ezer tonnát tud felvenni.

Apáti Ferenc szerint feltételezhető, hogy a következő években is várható túltermelés újra eltünteti a piacról az ültetvények egy részét.

Az ültetvények 60 százalékát 2010 után telepítették, ezek termőre fordulásával alakult ki a túltermelés – mondta a Világgazdaságnak Csizmadia György, a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete (Botész) igazgatója. Szerinte az utóbbi években telepített ültetvények tulajdonosai közül sokan felelőtlenül jártak el, amikor a piaci igények felmérése nélkül vágtak bele a bodzatermesztésbe.

Forrás: Világgazdaság