0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Durvul a parlagfű-kommandó

A pollenkoncentráció, valamint a fertőzött területek nagyságának csökkentéséhez az Agrárminisztérium a korábbiaknál hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzéseket javasol. Június végéig kell kiirtani a parlagfüvet. Kérik a gazdákat, hogy 2018-ban is kiemelt figyelmet fordítsanak a napraforgó-, kukorica- és a szójakultúrák gyommentesen tartására.

Az idei parlagfűszezonban minden eddiginél szigorúbb ellenőrzésekre és a közérdekű védekezések minél gyorsabb elrendelésére kell számítani – derült ki az agrárkamara Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményéből.

A mezőgazdasági területek tekintetében azt kérik, hogy a gazdák az idén is fordítsanak kiemelt figyelmet a napraforgó-, kukorica- és a szójakultúrák gyommentesítésére.

Több millió honfitársunk életét keseríti meg minden évben, a nyári–őszi időszakban a parlagfűpollen-allergia. Az állampolgárok joggal várják el a kormányzattól a földhasználók irtási kötelezettségének számonkérését, adott esetben a közérdekű védekezés elrendelését, ezért az elmúlt években elért eredmények mellett az összehangolt kormányzati fellépést a jövőben tovább fogja erősíteni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – derül ki a szervezet laphoz eljuttatott közleményéből.

A parlagfűpollen-koncentráció, valamint a parlagfűvel fertőzött területek nagyságának csökkentéséhez az Agrárminisztérium a korábbiaknál hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzések lefolytatását szorgalmazza. A minisztérium a rendelkezésére álló adatbázisok adatai, valamint a korábbi évek tapasztalatai alapján az irtási munkák ellenőrzését végző hatóságok részére a tervezett ellenőrzési irányok mellett meghatározza a parlagfüves területek ellenőrzésére vonatkozó kiemelt szempontokat. Segítséget nyújt továbbá a gazdálkodóknak azzal, hogy felhívja a figyelmet a parlagfű szempontjából legkockázatosabb kultúrákra. 

Nagyon fontos a megelőzés, amely olcsóbb és hatékonyabb megoldás a területek gyommentesen tartásában, ezért ha kérdésük van a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban, forduljanak bizalommal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársaihoz, a megyei kormányhivatalok növényvédelmi szakembereihez, továbbá a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara helyi szinten elérhető tagjaihoz – kérik a gazdálkodókat a kamarai közleményben. Annak érdekében, hogy a parlagfű irtása minél eredményesebben járuljon hozzá a parlagfűpollen-koncentráció, valamint a parlagfűvel fertőzött területek nagyságának csökkenéséhez, az Agrárminisztérium a korábbiaknál hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzések lefolytatását szorgalmazza.

Ha a gazdálkodók nem tesznek eleget a jogszabályban rögzített kötelezettségüknek, a közérdekű védekezés elrendelésére akár a növényállomány megsemmisítése árán is sor fog kerülni, hiszen tartós eredményt csak hatékony és teljes körű parlagfűirtással lehet elérni – figyelmeztet a testület.

 

Forrás: Magyar Hírlap