0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyiptom dollármilliókat költ a búzatolvajok megfékezésére

Véget vethet az egyiptomi gabonakészletek megdézsmálásának az a fejlesztés, amelyet egy amerikai cég készített az ország számára.

Egyiptom a világ legnagyobb búzavásárlójának számít, az afrikai ország évente 200 millió dollár értékben vásárol a gabonából, többek között Magyarországról is. A nem megfelelő tárolás miatt azonban elterjedtek a lopások, amelyek a becslések szerint évente 3 millió dollárnyi kárt okoznak.

A Blumberg Grain családi vállalkozás Floridában, amely tavaly decemberben 28 millió dolláros szerződést írt alá a gabonatárolók modernizálásáról. A fejlesztés 93 helyszínt érint.

A jelek szerint tehát a búza eltűnésében hamarosan változás várható. Az első lépés, hogy a gabonának zárt tárolókat építenek, eddig ugyanis a nyílt telepekről meglehetősen könmnyű volt lopni belőlük. Azzal, hogy a búza feje fölé tető kerül, máris nagyobb biztonságban van – mondta el a Reutersnek Peter Blumberg, a Blumberg Grain alelnöke. A fejlesztő cég hozzáteszi: a beruházás többi eleme a már bekészletezett gabonát tartja szemmel.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu