0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Milyen a jó galambdúc?

Húsgalambjaink életének minősége, jólléte (welfare) nemcsak fontos állatvédelmi szempont, de a sikeres galambhús-előállítás alapja is. Az első komoly hiba, amit elkövethetünk a sikeres húsgalambtartás ellen, az a nem megfelelően kialakított dúc.

A rosszul felépített, túlzsúfolt, nyirkos dúc nehezen takarítható és fertőtleníthető, az ilyen dúcokban állandósulnak az állategészségügyi problémák, amelyek megakadályozzák galambjaink folyamatos és sikeres szaporodását, vagy állataink gyógyszerezésére kényszerülünk, annak minden közismert hátrányával együtt.

A dúc helyének megválasztása

A dúc kialakításánál nem a fényűző kivitelre és a feltétlenül drága megoldásokra, hanem a dúc fekvésére, a helyes tájolására, aljzatára, a szellőztető- és a világítóablakok elhelyezésére, a könnyű megközelíthetőségre és a húsgalambok tervezett létszámára kell tekintettel lennünk. Ha a dúc iránti követelményeket egy mondatban kellene összefoglalni, akkor így mondhatnánk: a dúcnak feltétlenül világosnak, száraznak, huzatmentesnek, pormentesnek, jó hőszigetelésűnek, az időjárás szélsőségeit tompítóan hűvös időben melegnek, hőségben levegősnek kell lennie, és semmi esetre sem lehet zsúfolt. Ezek tehát azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell vennünk, ha galambjainkat akár kerti vagy padlásdúcban, ez ideig nem használt épületben, vagy a nagypapa által épített, s évtizedekig lomkamrának használt galambdúcban akarjuk elhelyezni.

A galambház légterét úgy kell kialakítani, hogy az biztosítsa a levegőben a hőmérséklet és a relatív páratartalom egyensúlyát, kiiktatva az ártalmas huzat lehetőségét.

A galambház légterében lévő, az állati párából, a külvilágból, a bélsárból és az itatóvízből származó légnedvesség csak akkor marad meg pára formájában, ha a levegő hőmérséklete nem csökken a harmatpont alá. A pára szellőzéssel könnyen eltávolítható. Ha azonban a légtér hőmérséklete a harmatpont alá csökken, a pára víz formájában kicsapódik, s az így keletkezett nedvességet nehezen, és csak kis mértékben lehet a galambházból eltávolítani. Magas páratartalomnál a tollazat alacsony fajhőjű pufferlevegőjének – aminek a test hőszigetelése a célja – a helyét a jobb hővezető tulajdonságú víz foglalja el, ami növeli az állatok hőveszteségét és a megfázás lehetőségét.

A légcserét szellőzők beépítésével oldhatjuk meg. A szükség esetén zárható szellőzőnyílásokat a padló szintjén és a mennyezeten vagy ahhoz közel kell elhelyezni. A szellőzőkre nyitott állapotban szúnyoghálóborítás kell, hogy a szél közvetlenül ne fújhasson be a dúcba, de a légcsere azért megoldott legyen.

Dúcunk megfelelő szellőzése azért is fontos, mert galambjaink tüdején kétszer vonul végig a beszippantott levegő: először a tüdőbe, majd onnan a légzsákokba, ahonnan visszakerül a tüdőbe, hogy a kilégzéssel távozzon. A galamb 5 pár légzsákkal rendelkezik: két nyaki, két kulcscsonti, két elülső mellkasi, két hátulsó mellkasi, végül két hasi légzsákkal. A légzsákok feladata a légzésben való részvétel, és a test abszolút súlyának csökkentése. A légzsákok levegőbefogadó-képessége mintegy 70 köbcentiméter, vagyis a galamb belsejének csaknem egynegyede levegővel töltött.

Ötletek az almozáshoz

A galambdúcban nem feltétlenül szükséges almoznunk, ha azonban ezt tesszük, tudnunk kell, hogy a dúcon belüli klímaviszonyokkal függ össze az alom állapota is.

Az alommal szemben fontos kívánalom, hogy jó nedvszívó képességű, hőszigetelő, száraz, rugalmas és pormentes legyen, továbbá ne tartalmazzon penészgombákat, növényvédőszer-maradványokat és idegen anyagokat.

Méretét tekintve olyan legyen, hogy a galambok táplálék gyanánt ne tudják megenni. Az alomanyagok közül a gabonaszalma alig szívja a nedvességet, és durva szálainál fogva sérti a galamb talpának bőrét. Valamivel kedvezőbb, ha a szalmát apróra szecskázva terítjük szét. A puhafaforgács előnye, hogy az ürülék víztartalmát magába szívja, hátránya ugyanakkor, hogy általában poros, így megnő a por mennyisége a légtérben, ami a húsgalambok esetében különösen kerülendő. Még kényszerhelyzetben is kerüljük a magas tannin- vagy gyantatartalmú alomanyagok használatát. Az egyik legjobban bevált alomanyag a borsószalma.

Jó hatású az alom átnedvesedésének megelőzésére a zeolitnak 40-50 g/négyzetméter mennyiségben történő rendszeres kiszórása, mert a zeolit jó víz- és gázmegkötő képességű anyag. A kereskedelemben már kaphatók nagy nedvszívó képességű alomszárítók is, amelyek saját tömegük hatszorosának megfelelő folyadékmennyiséget képesek felszívni. Az állatok számára a megfelelően száraz (20–30% nedvességtartalmú) alom az ideális.

Ha a dúc levegőjének viszont nagyon alacsony a páratartalma, ez önmagában is segíti a porképződést, ami számottevő mértékben szennyezi a levegőt. A vedlés során tovább nő a dúc levegőjébe került sejttörmelékek aránya. A lebegő szilárd részecskék egyrészt fizikai úton irritálják a légzőrendszert, másrészt a hozzájuk tapadó mikroorganizmusok fokozott veszélyforrást jelentenek.

Napfény – a legolcsóbb fertőtlenítőszer

A dúc tájolása lehetőség szerint déli, esetleg keleti irányú legyen, feltétlenül kerüljük el a nyugati, és főként az északi irányt, így védhetjük galambjainkat a hazánkban leggyakoribb északi és északnyugati széltől.

A galambdúc déli-délkeleti fekvése azért is fontos, hogy a dúc belseje minél több napfényt kapjon. A közvetlen napfény a legjobb (és a legolcsóbb) fertőtlenítőszer!

A húsgalambok elviselik a szélsőséges hőmérsékleti értékeket, de számukra a 13–18 °C-os dúchőmérséklet az optimális. A galamb fizikai hőszabályozásának egyik eszköze a légzés útján történő hőleadás. Abban az esetben, ha a dúc hőmérséklete túl magas, akkor a hőleadásnak ez a módja nem valósulhat meg, s ezért az állatokban hőtorlódás, esetleg hőguta lép fel.

Padlásdúc és kerti dúc

Dúc kialakítható padláson, a padlástérből lerekesztve, vagy kertben, úgynevezett kerti dúc formájában. A padlásdúcok többnyire jobbak a kerti dúcoknál, mert alulról melegebbek és szárazabbak, így almozni sem szükséges. Hátrányuk, hogy kánikulában nincs elég levegőmozgás a dúcban, és nehezebben megközelíthetők, ami például a takarmány felhordásánál jelent gondot. (Régen a pékmesterek dúcaikat rendszerint a pékműhely feletti padlásrészen alakították ki, így az alulról áramló meleg folyamatosan szárította a dúc padozatát.)

A padlásdúc oldalfalainak kialakításánál olyan megoldást kell találnunk, amely megakadályozza, hogy a dúcba rovarok, rágcsálók, ragadozók jussanak be, ezek egyrészt számos fertőző betegség terjesztői lehetnek, másrészt a ragadozók akár egyetlen éjszaka alatt nagyszámú kedvencünket pusztíthatják el. Az oldalfalakat úgy alakítsuk ki, hogy azokon a galambok ne láthassanak át, ez különösen a nemek szétválasztásakor fontos. Függőleges oldalfalak kialakítására a drótfonat alkalmatlan, a drótfonatra az érdeklődő galambok „rámásznak”, s így tollazatuk (elsősorban faroktollaik) megrongálódnak. Padlásdúcok kialakításakor figyelemmel kell lennünk a ház kéményeire is, hiszen ha a kéményekből kiáramló füstöt a szél lenyomja, a dúcba gázok kerülhetnek, melyek megbetegíthetik galambjainkat. Ennek elkerülésére vagy a padlásdúcot építsük a kéményektől biztonságos távolságra, vagy a kéményt hosszabbítsuk meg oly módon, hogy a lecsapódó füst galambjainkban kárt ne tehessen. Abban a ritka esetben, ha húsgalambjaink kijárnak a tetőre, a kémény nyílására helyezzünk rácsot, hogy abba galambok, főképp a tapasztalatlan fiatalok, bele ne eshessenek.

Amennyiben az udvarban (kertben) építjük fel dúcunkat, úgy hasznos, ha azt a talajtól hozzávetőlegesen 50 centiméter magasságra, tartóoszlopokra helyezzük, a talajra épített dúcok padlószigetelése ugyanis nehezen oldható meg. A kerti dúcok betonozott aljazata nem fogadható el, mivel nem nedvszívó, és nyirkos hideget áraszt, ezért vagy szigetelőanyaggal kell borítanunk, vagy a galambok alá almozni kell. A padozatnak az év minden szakában porszáraznak kell lennie, ez a tartós termelési eredmények egyik záloga. Külföldön gyakrabban találkozunk azzal a megoldással, hogy a dúc padozatára homokot szórnak, a keletkezett trágyát pedig a homokból naponta kigereblyézik. A dúcban porfogók alkalmazása is szükséges.

A dúc nem megfelelő állapota esetén számíthatunk a galambok úgynevezett talppárna betegségének megjelenésére, amely többnyire a be nem száradt ürülékkel, valamint a galambház nem megfelelő minőségű, nem kellően takarított aljzatával, esetleg az alommal történő tartós érintkezés következtében fejlődik ki. A betegségre utaló első jel az ujjak végén megjelenő, a körmökre szorosan tapadó, beszáradt ürülékdarabok előfordulása.

Az állománysűrűség jelentősége

Az állománysűrűség az a szám, amely megmutatja, hogy a galambok részére kialakított hasznos felület egy négyzetméterén, vagy légköbméterenként hozzávetőlegesen hány húsgalambot tarthatunk. Az állománysűrűséget még akkor sem szabad a kívánatosnál magasabb számban meghatározni, ha a természetes légcsere, esetleg a galambház technikai felszereltsége (pl. megfelelő szellőztetési megoldások, ventillátorok használata vagy fűtés lehetősége) ezt megengedné. A galambnak ugyanis szüksége van bizonyos egyedi élettérre, a zsúfoltság stresszorként hat rá. Zsúfolt körülmények között madarunk nem tud igénye szerint mozogni, pihenni, párosodni, sőt még takarmánya, ivóvize felvételében is akadályozott lehet. Az állománysűrűség helyes megválasztása alapvető termelési érdekünk, melynek értékét légköbméterenkénti 2-3 galambban kell meghatároznunk, megjegyezve, hogy számos külföldi forrás a légköbméterenkénti 2, azaz mindössze kettő darab galambot tartja ideálisnak.

 

Forrás: Kistermelők Lapja