0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Időjárás: a sok csapadék hátráltatja a betakarítást

A hétvége hűvös, de a legtöbb helyen száraz időjárása után a hét közepén csak kis mértékben melegszik az idő, és egy mediterrán ciklon hatására szerdán sokfelé kell esőre, majd csütörtökön és pénteken az eső mellett záporokra, zivatarokra is számítani.

A csapadék jót tesz a napraforgó és a kukorica fejlődésének, viszont hátráltatja a repce, illetve az őszi búza betakarítását.

A múlt péntekre virradó éjszaka átvonult hidegfront a vártnál kevesebb csapadékot hozott, jellemzően csak 2 és 10 mm közötti mennyiség öntözte a földeket, csak néhol hullott ennél több. A hétvégén főként északkeleten és délnyugaton fordultak elő záporok elszórtan 10 mm-t meghaladó csapadékkal. A talajok vízellátottsága általában véve jónak mondható, a Tiszántúl északi felén is csökkent a vízhiány. A Mezőföld mellett a Nagykunság és a Hortobágy tájain a leginkább száraz a talaj, ugyanakkor a Körösök vidékén belvízfoltok is előfordulnak.

Szántóföldi növényeink közül az őszi árpát és repcét már aratják, és az őszi búza betakarítása is többfelé elkezdődött.

A kukorica a címerhányás fenológiai állapotában van, és egyre többfelé virágzik a napraforgó. Erdeinkben sok a vadon termő gomba. A termésérésben lévő kultúrákat a csapadékos időjárás már károsan érinti. Az esős, viharos idő károkat, terméscsökkenést és minőségromlást okoz. Ugyanakkor a kukorica és a napraforgó nagyon meg fogja hálálni az esőt. A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be.

A vegetációs térképen az egyre több sárga és vörös szín azt mutatja, hogy az őszi búza és a repce a termésérés fázisában jár, már nincs zöld tömege. Ugyanakkor zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív zöld tömeg növekedését. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, ahol nem, ott éppen az említett szántóföldi kultúrák idő előtti érése okozza a színes foltokat.

Mi vár ránk a héten?

Az előttünk álló héten kedden még több órára kisüt a nap, és csak elszórtan kell záporokra, illetve zivatarokra számítani. Szerdától sok lesz a felhő, és az ország nagy részén eső, majd csütörtökön és pénteken az eső mellett záporok, zivatarok is várhatók. Pénteken már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap.

Péntek estig az ország nagy részén jelentős mennyiségű, 15-30 mm csapadékra van kilátás, de az északi országrészben helyenként ennél több is eshet.

A csapadékos időt élénk, főként szerdán többfelé erős szél kíséri. Szombattól jelentősen csökken a csapadékhajlam, a hétvégétől napos, száraz idő várható. A hajnali hőmérséklet kedden még 10 fok körül, illetve kevéssel a fölött alakul, majd a hét közepétől fokozatosan melegszik kissé. A legmelegebb órák hőmérséklete a hét közepén 19, 24 fok között alakul, néhány fokos melegedésre a hétvégén lehet számítani.

Forrás: met.hu