0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A mezőgazdasági cégek számítanak leginkább fejlesztésekre

2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75 százaléka – köztük jelentős számban agrárcég – készül valamilyen beruházásra. A célokat tekintve jelenleg a termelő beruházások állnak a középpontban.

A KSH legfrissebb adata szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévben 17 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának eredményét – írja a nak.hu. A hazai vállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index felmérés eredménye szerint a folytatásban is dinamikus bővülésre számíthatunk, mivel tovább nőtt a cégek beruházási hajlandósága. 

„Jelenleg a kkv-k 74 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben, ami óriási előrelépés a tavaly év eleji 41 százalékhoz képest.”

Ilyen látványos javulásra és tartós növekedésre egy év alatt még nem volt példa az index történetében, a jelenlegi arány ráadásul a válság előtti (80 százalék körüli) időket idézi – hangsúlyozta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketing főosztályának vezetője.

A kutatás rávilágít arra is, hogy egyre nagyobb szükségét érzik a cégek a termelést elősegítő beruházásoknak. Ezt mutatja, hogy egyedül a gépek, berendezések korszerűsítését tervező vállalkozások aránya nőtt – 35-ről 40 százalékra –, ami az index történetében a második legmagasabb érték. Ezt követően informatikai fejlesztésekre fókuszálnak a legtöbben (34 százalék), míg az autóflotta cseréjére vagy fejlesztésére a cégek 24 százaléka készül.

A különböző méretű cégek esetében elmondható, hogy a mérettel párhuzamosan a beruházási szándék is egyre erősebb.

Míg a mikrovállalkozások 68 százaléka és a kisvállalkozások 77 százaléka tervez fejleszteni, addig a középvállalkozásoknál igazi beruházási „boom” várható, ugyanis közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni. A megnövekedett beruházási szándék minden szektorban és árbevétel-kategóriában tetten érhető. Jelenleg a mezőgazdaságban (85 százalék) és az iparban (82 százalék) lehet számítani leginkább fejlesztésekre.

Forrás: nak.hu/K&H Bank