0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vadcseresznye-pálinka nyerte el a Békés Megye Pálinkája címet

A Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. különlegessége, a vadcseresznye-pálinka érdemelte ki idén a megyei önkormányzattól a szakértő zsűri döntése alapján a Békés Megye Pálinkája címet. A díjat a Gyulai Pálinkafesztiválon adták át kedden Békéscsabán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatón bemutatták a terméket és jellegzetességeit.

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke a beol.hu tudósítása szerint elmondta: a megyei önkormányzat versenyfelhívására összesen 36 tétellel nevezett négy Békés megyei kereskedelmi főzde. A nyertes pálinka egy éven keresztül viselheti a Békés Megye Pálinkája címet, készül róla egy reklámfilm.

A megyei önkormányzat a győztes főzdétől vásárol pálinkát protokoll célokra 0,4 és 2 deciliteres kiszerelésben, és kérik a településeket, hogy ajándékozási célra ők is ilyen italt vegyenek.

Kiemelte: a pálinka nem véletlenül hungarikum, több mint egy élelmiszer, hiszen megjelenik benne a föld, az éghajlat, a gyümölcstermesztéssel és a pálinkakészítéssel kapcsolatos tudás, a technológia. Korábban a sajmeggy, a lepotica szilva és a piros vilmos érdemelte ki a Békés megyei elismerést.

Rapport Miklós ügyvezető igazgató hozzátette: a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. idén tízéves, örömteli, hogy a jeles évfordulót rangos díjjal ünnepelhetik. Eltökélt szándékuk, hogy minőségi termékeket állítsanak elő minőségi alapanyagokból, saját gyümölcsöst is telepítettek.

A vadcseresznye a legrégebbi gyümölcsök egyike, négyezer éve is használták élelmiszer előállítására; a cseresznye, a meggy ősanyja – kezdte Fabulya Attila regionális értékesítési vezető. A nemesített gyümölcshöz képest apróbb, sötétebb, és nem édeskés, hanem inkább fanyarabb, kesernyésebb. Egyedülálló illattal és ízvilággal rendelkezik. A vadcseresznye 70 százaléka mag, 30 százaléka hús, ez pedig a pálinkában is visszaköszön a marcipánosságával.

Az Alföldön, azon belül Békés megyében is foglalkoznak a vadcseresznye termesztésével – folytatta azzal kapcsolatban, hogy honnan származik a pálinka alapanyaga.

A nyertes párlat 2012-ben készült, és a szakember szerint most ért a csúcsra. Árad belőle a természet, az őserő. Elmondta azt is, hogy Gyulán 300 éves múltra tekint vissza a pálinkakészítés, báró Harruckern János György 1731-ben döntött arról, hogy a várban főzdét kell létesíteni.

Forrás: beol.hu