0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Egy héttel tovább tarthat a meggyszezon

Egy héttel hosszabb lehet a meggyszezon, mint azt legutóbbi előrejelzésében felvázolta a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az ÉKASZ. Legújabb helyzetjelentésük szerint az utóbbi napok lehűlései és a kimondottan hűvös éjszakák miatt lassul az érésmenet, ezért július 10. körül várható az idényzárás.

Kevesebb a minőségi kifogás is, ami ugyancsak a kedvezőbben alakuló időjárásnak köszönhető.

Ezáltal a szervezet becslése szerint 5-10 ezer tonna meggy menekülhet meg az enyészettől.

A hazai konzervgyárak ugyan teljes kapacitással működnek, de a torlódások miatt előfordul, hogy néhány napra leáll az átvétel, amikor megtelnek a gyár átmeneti tárolói. Ez nem jelenti a feldolgozás végét, hiszen most nagyon olcsó alapanyagból dolgoznak a gyárak, viszont a termesztők szempontjából nagy veszteséggel jár.

Egyelőre nincsenek becslések arról, hogy mennyi meggy marad a fákon.

Sajnos a felvásárlási árak nettó 100 forint alatt alakulnak, és számottevő emelkedésre nem lehet számítani. A német és a lengyel vásárlások sem élénkültek meg annyira, hogy kimenetnék nehéz helyzetükből a magyar meggytermesztőket.

Az Agrárminisztériumban ad hoc meggypiaci tanácskozás zajlott le, ahol megállapították, hogy sem pénzügyi, sem jogi lehetőség nincs bármilyen árkiegészítő támogatás nyújtására. Ilyen rövid távon pedig más beavatkozási lehetőség sem létezik. Segítségképpen a közvetlen és az AKG-támogatások előrehozott kifizetése és kamatmentes hitellehetőség képzelhető el, továbbá módosítani szükséges a szerződéses viszonyokra vonatkozó jogi szabályozást, áll a FruitVeB legfrissebb piaci elemzésében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/FruitVeB