0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Már bírság jár a parlagfűért

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földtulajdonosok figyelmét, hogy közeleg a parlagfű elleni védekezések határnapja, június 30-át követően pedig országszerte elkezdődik a parlagfüves területek felderítése is. A gondatlan gazdákkal szemben július 1-je után az eljáró hatóság közérdekű védekezést rendel el, és 15 000 forinttól 5 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

Július 1-jével – a parlagfű elleni védekezési kötelezettség teljesítésének határnapjával – megkezdődik a rendkívül allergén gyomnövénnyel fertőzött területek országos felderítése. Az ellenőrzést a vegetációs időszak befejezéséig külterületen a földhivatalok, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője, illetve a megyei kormányhivatalok szakemberei végzik. A felderítés megkezdése idén különösen indokolt, mivel a szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt

a megszokottnál jóval korábban, már június elején lehetett virágbimbós, esetenként virágzó parlagfűvel találkozni.

Fontos, hogy a hatóságok a védekezésre megszabott határnap előtt is indíthatnak eljárást a fertőzött terület tulajdonosával szemben, kötelezve őt a terület gyommentesítésére. A veszélyeztetett területeken tehát érdemes egész évben rendet tartani.

A növény jelenlegi fejlettségi állapota heterogén képet mutat: többségük 20-70 cm-es magasságú, a fejlettebb egyedek azonban a 80-120 cm-t is elérhetik.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes, homoktalajos területein a legfejlettebb parlagfüvek már virágzanak, vagyis az allergiások számára problémát okozó jelentős mennyiségű pollentermelés – a kedvező időjárás függvényében – akár már július elején elkezdődhet.

Napjainkban hazánk egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek. A rendkívül káros és agresszív gyomnövény elnyomja a kultúrnövényeket, felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, ezáltal jelentős terméskiesést okozhat. A gyom elleni védekezés és a mentesítés tehát közös ügyünk!

A kertekben és a belterületeken a leghatékonyabb, ugyanakkor környezetkímélő védekezési mód a gyomlálás, míg a gyepterületeken a rendszeres, vegetációs időben 3-4-alkalommal, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálás lehet célravezető. A tartós eredmény érdekében kiemelten fontos a virágzás és a magképződés folyamatos megakadályozása.

A mentesítési kötelezettség mindenkire vonatkozik: a mezőgazdasági növényekkel hasznosított külterületi szántóföldeken, rét-legelőkön, ültetvényekben, erdőtelepítésekben, az utak mentén, a belterületi kiskertekben, a közterületeken, játszótereken, parkokban és az építési területeken.

A növényvédelmi bírság mértéke a védekezési kötelezettség elmulasztása esetén – a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően – 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjedhet.

Amennyiben parlagfüvet lát lakókörnyezetében, bejelentését megteheti a Parlagfű Bejelentő Rendszer-en, amely interneten vagy okostelefon segítségével – előzetes regisztrációt követően – bárki számára elérhető. A rendszer előnye, hogy a beérkező jelzések közvetlenül az ellenőrzésre jogosult, illetékes hatóságokhoz jutnak el, így az érdemi intézkedés is hamarabb várható.

A gyommentesítéssel kapcsolatban további információért a megyei kormányhivatalokhoz, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara területi szerveihez fordulhatnak.

Forrás: Nébih