Back to top

BIONYOM ügyfelek figyelem: elkezdődött az adatszolgáltatási időszak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak. A BIONYOM adatszolgáltatás és annak mellékletei – a tavaly szeptemberben hatályba lépő új jogszabályi előírások értelmében – kizárólag elektronikus úton nyújthatók be a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

A BIONYOM rendszer (bio-üzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók nyomon követési nyilvántartása) kialakítását a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK irányelv és a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelv módosításáról szóló 2015/1513 európai parlamenti és tanácsi irányelvben foglaltak hazai jogrendbe történő átültetése alapozta meg a tavalyi évben.

A jogharmonizációs eljárás során több hazai jogszabály is módosult. A jogszabály-módosítások együttesen, a fenntarthatósági nyilatkozatokkal kísért termékek nyomon követhetőségét, a fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés igazolhatóságát, a csalásbiztonság növelését, valamint a kötelező tagállami jelentéstételi kötelezettség könnyebb teljesítését szolgálták.

A kötelező adatszolgáltatás a Nébih által vezetett BIONYOM nyilvántartásba rögzíthető elektronikus úton, az adatszolgáltató ügyfélkapus azonosítását követően. Az elektronikus adatszolgáltatás befogadására szolgáló felület a Nébih honlapján található, elektronikus ügyintézésre szolgáló ÜPR-en keresztül, a földművelésügyi ügycsoportban érhető el. Az elektronikus adatszolgáltatás saját jogon vagy meghatalmazás birtokában nyújtható be. Az új adattartalmú BIONYOM meghatalmazás elkészítésére ugyancsak az ÜPR biztosít lehetőséget.

A 2018. év I. félévére vonatkozó biomassza-kereskedői, biomassza-feldolgozói, üzemanyag-forgalmazói jelentés során, az ügyfeleknek a BIONYOM rendszer elektronikus adatszolgáltatási felületén kell rögzíteniük a vonatkozó jogszabály szerinti nyilatkozataikat, illetve feltölteniük a fenntartható gazdasági tevékenység során kiállított és felhasznált fenntarthatósági nyilatkozatok megfelelő adattartalmát.

Az adatszolgáltatás újdonsága, hogy a tárgyidőszakban kiállított és felhasznált fenntarthatósági nyilatkozatok adatainak rögzítésén túl, az ügyfeleknek fel kell tölteniük a BIONYOM rendszerbe az adatszolgáltatás adatait megalapozó dokumentumok digitalizált változatát is.

A BIONYOM adatszolgáltatással és az ahhoz kapcsolódó meghatalmazás elkészítésével összefüggésben közzétett tájékoztatók elérhetőek a Nébih honlapján.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Veszett helyzet: Zalában megszűnt a rókaimmunizálás

Az Unió által finanszírozott vakcinázási kampányokat évente kétszer, tavasszal és ősszel hajtották végre. Azonban idén zalai település már nem szerepel az érintett területek listáján.

Egy százaléknál is kevesebb magyar termék volt érintett az uniós riasztási rendszerben

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7 százaléka érintett magyar előállítású terméket 2017-ben – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. Ezek főként baromfihúshoz és -termékekhez, étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, valamint tojáshoz és tojástermékekhez kapcsolódott.

Online is ellenőrzi a tűzifát a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti felügyelői továbbra is folyamatosan ellenőrzik az online tűzifahirdetéseket, kiváltképp, hogy a hirdető rendelkezik-e a jogszabályban előírt EUTR technikai azonosító számmal. Az azonosító megléte garantálja ugyanis a tűzifavásárló számára, hogy az eladó a Nébih hatósági nyilvántartásában szerepel, vagyis nagy valószínűséggel jogkövető kereskedő.

Visszahívott termékek: paleo müzlit és tejet vont ki a forgalomból a Nébih

Tropán alkaloiddal szennyezett bio, paleo müzlit kellett visszahívni, illetve újabb, a gyártási folyamat során szennyeződött UHT tejet vont ki a forgalomból a Nébih. A szennyeződés elszórtan, azaz a termék nem minden dobozában fordul elő.

Aszályban is biztonságosan terem

Helyettesíteni valószínűleg nem fogja, ám a termelők számára a kukorica mellett jó alternatíva lehet a cirok. A takarmány- és az élelmiszeriparnak egyaránt megfelelő alapanyag. Egyelőre az a gond vele, hogy Magyarországon kevesen és keveset termelnek belőle.

Tíz helyszínen tesztelték az őszi búzát

Összesen 46 őszi búza fajtát vizsgáltak a szakemberek a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tizenegyedik alkalommal szervezett posztregisztrációs fajtakísérletében.

Nébih farm a belvárosban

Két új városrésszel bővíti a MiniPoliszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság egyúttal bekapcsolódik az interaktív kiállítás élménypedagógiai programjaiba is. E csatlakozásnak köszönhetően a jövőben a felelős állattartásról, az állatorvosi hivatásról, az élelmiszerlánc-biztonságról vagy éppen az erdőtűz-megelőzésről is tanulhatnak az érdeklődő gyermekek.

Fajtaminősítés: a kukorica és a cukorrépa vitte a prímet

Huszonegy cég képviselője vehette át fajtaminősítő oklevelét Mezőhegyesen: a legtöbb elismerést - huszonhatot - a kukorica egyes fajtái kapták, mindemellett járt oklevél például szegletes led, szudánifű vagy éppen kender után is.

Kétmilliárdos program Törökszentmiklóson

Pannon Breeding Programot indított a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. A kutatók a projekt során olyan technológiákat, módszereket fejlesztenek, amelyek a korszerű és innovatív gazdálkodásra leginkább alkalmasak.

Nem az apríték a felelős a tüzifahiányért

Az apríték előállítás hátteréről, jelenlegi használatos technológiájáról és lehetséges jövőbeni fejlesztésről volt szó az EGERERDŐ Zrt. Vevői Nyílt Napján szeptember 13-án, melyen az erdészet a meglévő és potenciális üzleti partnerei vettek részt.