0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Becsüljük a gyöngyöstojást!

Bár a gyöngytyúkot elsősorban hústermelés céljából tartjuk, ennek ellenére érdemes fokozott figyelmet szentelnünk tojástermelésére is. A gyöngytyúk tojását leginkább tenyésztojásként tudjuk értékesíteni, de a fölösleges mennyiséget felhasználhatjuk étkezési célokra is, hiszen beltartalmi értéke igen magas: négyszer annyi A-vitamint és karotint tartalmaz, mint a házityúk tojása.

A gyöngytyúktojás ideális súlya 45 gramm, de akár egy fészekaljon belül is nagy eltérések mutatkoznak: 35-52 gramm között is változhat a tojások súlya. A legtöbb magyar parlagi gyöngyösnek 43-44 grammos a tojása. A tojások hossza mintegy 50 mm, de ez 43-51 mm között ingadozhat, míg átmérője 40 milliméter, mely 35-42 mm között mozog. A gyöngytyúktojás tompább vége erősen lekerekített, legnagyobb szélessége a tompább végtől mintegy 1,5 cm-re mérhető. A hegyes vég feltűnően elkeskenyedő csúcsban zárul.

Törekedjünk arra, hogy az átlagos méretekhez közel álló tojásokat tartsuk meg, semmiképpen se keltessük a rendellenes alakúakat.

Egyébként a gyöngytyúknál viszonylag ritkán fordulnak elő rendellenes formák. Ha ezt mégis gyakrabban tapasztaljuk, az legtöbbször a nem megfelelő ásványianyag-ellátottságra vezethető vissza.

A gyöngytyúktojás enyhén fénylő, sárgásbarna színű, azonban olykor-olykor előfordulnak sötétbarna színűek, sőt egészen világos sárgásbarnák is. Mindegyik tojás más-más színű, s a tojás felszínén kisebb-nagyobb eltéréseket is tapasztalhatunk.

A gyöngytyúktojás beltartalmi értéke igen magas: négyszer annyi A-vitamint és karotint tartalmaz, mint a házityúk tojása.

Viszont, ha egy-egy tojás összetételét súly szempontjából vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy sárgája 30 százalék, fehérje 55 százalék, míg a héj 15 százalék. Ez utóbbi érték a házityúkéhoz képest igen magas.

A témáról az érdeklődők részletesen olvashatnak a Kistermelők Lapja júniusi és júliusi számában.

Forrás: Kistermelők Lapja