0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Helikopterrel védik a napraforgót

Helikopteres növényvédelmi munkát végeztek hétfőn a magyaratádi Barátság szövetkezet napraforgó tábláin: a gép néhány óra alatt tizenháromszor szállt fel, s több mint 80 hektárt érintett a légi beavatkozás.

– A pénz nem égeti a zsebünket, de szükség volt a helikopteres munkára – mondta Laczkovics Sándor, a magyaratádi Barátság mezőgazdasági szövetkezet elnöke a sonline.hu-nak.

– Teljes virágzásban van a napraforgó, s most kell elvégezni a tányérbetegség elleni védekezést: a gombabetegségek, illetve a rovar kártevők gyorsan tetemes veszteséget okozhatnak a növényben.

Méhkímélő technológiát alkalmazott a növényvédelmi munkára szakosodott somogyi társaság, a helikopter összesen 13-szor emelkedett a magasba, alkalmanként nagyjából hat hektáron végezték a permetezést. Laczkovics Sándor kiemelte: tavaly mintegy három millió forintot fordítottak légi növényvédelemre, az idén közel kétmillió forintot. Azt mondta: a gazdák sok mindent precízen eltervezhetnek, de az időjárás és a kártevők számottevően befolyásolhatják a végeredményt.

– Épp ezért minden tőlünk telhető feladatot lelkiismeretesen igyekszünk elvégezni – folytatta. – Társaságunk 180 hektáron gazdálkodik, de a teljes bérmunkával csaknem 2000 hektárnyi szántót művelünk. Olykor nem egyszerű a helyzet, s egyszerre több feladat jön össze: Baté térségében hétfőn kezdtük el a búza betakarítását. Ezen kívül repcét, kukoricát és 200 hektáron napraforgót is termesztünk: utóbbi ígéretesn fejlődik, ám felkészültünk a nem várt meglepetésekre. Az agrárium már csak ilyen: heteken át hiába kedvező az időjárás, s elegendő mennyiségű és eloszlású a csapadék, de az álmok szertefoszlanak, ha hirtelen betör egy szélvihar, s megtizedeli a terményt.

Helikopteres bevetésre készülnek a zimányi Farkas Kft földjein is: a társaság 87 hektáron foglalkozik napraforgó termesztéssel. Hidas traktorral két hete oldották meg a rovarok elleni beavatkozást, jövő hétre légi munkát rendeltek. Farkas László, a családi vállalkozás tulajdonosa elmondta: hektáronként a tavalyi 3,9 tonnás napraforgó hozammal szemben az idén négy tonnás átlagterméssel kalkulálnak. Az utóbbi időszak rekordját – 4,5 tonnát – 2015-ben regisztrálták.

Gazdapanasz: közbeszólt az időjárás

– Mi egy hidas traktor segítségével oldjuk meg a feladatot, a munkát keddre rendeltük meg – mondta Szerényi Zoltán, a somogyjádi Jádi Mezőgazdasági Zrt. elnöke. Hozzátette: a speciális felépítésű gép egy időben csaknem 30 méter széles sávban juttatja ki a gombaölőszert a földekre, s úgy számolnak, hogy 106 hektáron egy nap alatt elkészül a vállalkozó.

Szerényi Zoltán szerint a munka már a múlt héten esedékes lett volna, ám az esős-borongós idő közbeszólt. Akárcsak más bérmunka esetében, ezt is igyekeznek minél gazdaságosabban megoldani, a cégvezető úgy érzi, ezúttal is kedvező megállapodást kötöttek a vállalkozóval. Felvetésünkre – miszerint milyen értékesítési lehetőséggel számolnak a napraforgó esetében – kifejtette: legutóbb tonnánként 90-95 ezer forintos felvásárlási árakról lehetett hallani, ám egyelőre várnak, s nem akarják elkapkodni az értékesítést.

Forrás: sonline.hu