0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Jut a Drávára is a 12 milliárdos árvízvédelmi keretből

Kiemelten kezelik a Duna, a Tisza, a Körösök, valamint a Dráva menti védvonalak megerősítését.

Tizenkétmilliárd forint uniós támogatásból állítják helyre az utóbbi évek árvizeitől megrongálódott védműveket a hazai árvízvédelmi fővédvonalakon, és ebből a támogatásból Somogyba is jut, közölte a vízügyi hatóság a sonline.hu-val. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye szerint a 2017-ben megkezdett és a tervek szerint 2018 októberéig tartó munkák országszerte mintegy negyven település árvízi biztonságát növelik.

A beruházásokban tíz regionális vízügyi igazgatóság területe érintett. Kiemelten kezelik a Duna, a Tisza, a Körösök, valamint a Dráva menti védvonalak megerősítését, az itteni szakaszokat állítják helyre. Javítják, ha alacsony az árvízvédelmi töltés vagy meggyengült. Esetenként azért is szükség lehet a megújításra, ha az altalaj megcsúszásra, kimosódásra hajlamos.

Forrás: sonline.hu