0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ki fogja leszedni az osztrák gyümölcsöt?

Annyira súlyos a munkaerőhiány Ausztriában, hogy néhol fölszedetlenül maradt a spárga az idei szezonban, egyes üzemek pedig teljesen kénytelenek felhagyni a zöldség- és gyümölcstermesztéssel. Az osztrák agrárkamara egyebek között az idénymunkás-keret növelését, illetve a németországihoz hasonlóan kedvező járulékrendszer bevezetését sürgeti.

Egy sor probléma terheli nyugati szomszédunk zöldség- és gyümölcságazatát, ezek egyik legsúlyosabbja az osztrák agrárkamara szerint a munkaerőhiány. A jelenség egyik oka, hogy a rövid távú idénymunka járulékai Németországban alacsonyabbak, így ugyanannyi bruttó bérből ott több nettó marad a dolgozók zsebében, inkább ott vállalnak tehát munkát, nem Ausztriában. A másik ok pedig, hogy a klasszikus vendégmunkás-adó országokban is zajlik a fejlődés, egyre jobbak a körülmények, így kevesebben keresnek mezőgazdasági munkát külföldön. A következmény pedig szemmel látható, az idén például voltak olyan spárgaültetvények, ahol egész egyszerűen a munkaerőhiány miatt nem tudták felszedni a termést, mások pedig fel is hagynak a munkaigényes kertészeti kultúrákkal – világított rá az agrárkamara.

Megoldásként első lépésben az idénymunkás-keret megnövelését javasolják, hogy legyen elég ember a szüreti időszak teendőihez. Következő, középtávú intézkedésként pedig azt szeretné elérni, hogy a francia modellt követve a gazdaságok egymással összefogva tudjanak hosszú távú munkaviszonyt kínálni a dolgozóknak. Végül pedig, a Németországgal szembeni versenyhátrány megszüntetése érdekében a szezonmunka járulékait Ausztriában is indokolt lecsökkenteni – ismerteti az osztrák agrárkamara javaslatait az aiz.info hírportál.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu