0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

A bogyósok és az éghajlatváltozás

Hazánkban leginkább a bogyósgyümölcsűek termesztését korlátozza a klímaváltozás, mert nagyon érzékenyek a száraz melegre és a túl erős napsütésre.

A nagy nyári meleg szempontjából a piros és fehér ribiszke, valamint a köszméte a legellenállóbb, de öntözés nélkül azok sem termeszthetők, sekélyen elhelyezkedő gyökérzetük miatt. Jobban szenved a melegtől a szeder, a málna pedig kimondottan érzékeny a nyarainkra mind jellemzőbb légköri szárazságra és perzselő napsütésre, valamint a talaj túlzott fölmelegedésére.

Ez nem véletlen, mert az erdőszélekről vontuk termesztésbe, ahol párás levegő, kiegyenlített hőmérséklet, széltől védett fekvés és folyamatos tápanyag-utánpótlás, nyirkos talaj mellett fejlődhet. Célszerű tehát, hogy a kertünkben hasonló adottságú helyre ültessük a málnatöveket és gondoskodjunk a rendszeres öntözésükről. A málnának évente 700-800 milliméter csapadékra van szüksége, kedveli a vályogos, magas szervesanyag-tartalmú talajt, a meszet és a magas sótartalmat nehezen viseli. A délutáni árnyék mindegyik fajnak jót tesz, csökkenti ugyanis a napégés veszélyét.

Az éghajlatváltozás hatására a kártevők is hamarabb megjelennek és egyre nagyobb termésveszteséget okoznak.

A málna vesszőszúnyog egyre korábban rajzik és az utóbbi években feltűnt foltosszárnyú muslica is súlyos kárt okoz a málnában, főként a nyár második felében. Az ecetmuslicával ellentétben az ép gyümölcsbe is képes lerakni a petéit, egy bogyóba többet is.

Viszonylag új irány a sarjon termő málnák termesztése, amivel a legtöbb károsítás megelőzhető. Ezek a fajták ugyanis az adott évben fejlődött hajtások végén hozzák a termésüket és a továbbfejlődő oldalrügyeikből is kihajtanak és termést képeznek júliustól a fagyokig. A letermett állományt egyszerűen lekaszáljuk, és a következő évben a friss hajtások fognak teremni. Ennél a módszernél a málnahajtásokat több szinten elhelyezett hálóval (szegfűháló) tartják álló helyzetben, nem a szokásos, egysoros támrendszert építenek mellé.

Nemcsak a metszés végtelenül egyszerű, hanem a növényvédelem is kevesebb gondot okoz, mert nincsenek termőnek meghagyott éves vesszők, ahol a kórokozók és kártevők fönnmaradnak.

A málna legfontosabb károsítóról és a sarjon termő fajtákról a Kerti Kalendárium 2018. júliusi számában olvashat részletesen.

Forrás: Kerti Kalendárium