Back to top

Júliusban reggeltől estig járnak a kombájnok Vas megyében

Megkezdték a repce aratását Vas megyében is. Idén korábban kezdődött az őszi kalászosok aratása, aminek részben az áp­ri­lis-májusi meleg, illetve a helyenként sok csapadék az oka.

Az őszi árpa aratásának már a vége felé járnak Vas megyében. Ebből hektáronként 5-7 tonnát tudnak betakarítani, a gyors érés ugyanis nem tett jót a termésnek, átlag alatti a szemek súlya, ami azt mutatja, hogy nem teltek fel a magok - írja a vaol.hu.

Elkezdődött az őszi repce betakarítása is. A környéken nagyon sok volt a jégeső az elmúlt hónapokban.

Fotó: MTI: Sóki Tamás
1000 hektár feletti területet is károsított így az időjárás – mondta Marlovits Norbert vasi mezőgazdasági szakember. Úgy tűnik, ennek ellenére közepes lesz a termés, azokon a földeken, amelyeket nem vert el a jég, 3–3,5 tonnát aratnak majd hektáronként.

Egyébként a tavaszi vetés mindenhol előbb érik, mert nemcsak korán, hanem hirtelen is jött a hőség. Márciusban még havazott, áprilisban pedig már volt, amikor 30 fok körüli értékeket lehetett mérni. A felpörgetett vegetáció hatására pedig mindent 2-3 héttel korábban lehet aratni. A szakember azt mondta, ez nem jó tendencia.

Összességében olyan korai az aratás, mint az olasz és a görög éghajlaton

– fogalmazott. Júliusban általában reggeltől estig járnak a kombájnok, most viszont a munkaórákon is változtatniuk kellett a hamar kezdődő betakarítás miatt. Mivel még más a napsugarak esési szöge, és lassabban melegszik a levegő is, később csökken le annyira a páratartalom, hogy elindíthassák a gépeket. Az elmúlt időszakban csak dél körül tudtak nekiállni a munkának.

A távolabbi kilátásokról pedig úgy nyilatkozott, hogy a júniusi sok csapadék miatt nagyon biztatóak a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa, a szója és a tök kilátásai is. A meleg és a sok eső gyakorlatilag tökéletes talajt teremtett ezeknek a növényeknek.

Forrás: 
vaol.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A mezőgazdaság teljesítménye is segítette a GDP növekedést

Kiugróan jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben. A bruttó hazai termék (GDP) 5,0 százalékkal nőtt ebben az időszakban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az eredményhez a mezőgazdaság is hozzájárult – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából. A mezőgazdaság mely területe volt ennyire sikeres - kérdeztük a szakminisztériumtól?

Magyar Ködsárkány és zempléni hordók Stuttgartban

Az idei stuttgarti kiállításon több magyar cég is sikeresen mutatkozott be. Nagy kérdés, vajon mivel tudják a magyar gyártók meghódítani a nemzetközi piacokat?

Egész Kaliforniát katasztrófa sújtotta területté nyilvánították

Nem enyhül Kalifornia történetének legpusztítóbb tűzvésze: az állam északi és déli vidékein is féktelenül terjednek a lángok, hétfőn éjjel a tűzvész halálos áldozatainak száma 42-re emelkedett., és legkevesebb 228 ember tűnt el.

Jön a hideg, de marad az aszály

Az elmúlt hét eseménytelen, csendes őszi időjárása után a héten két hidegfront is érinti térségünket, de számottevő csapadék sajnos továbbra sem várható.

Lassan betelnek a Mikulásjáratok

A hosszú hétvégék után most egy rövidebb elé nézünk. Ködös reggelekre, enyhe nappali időre, akár több órás napsütésre is számíthatnak november második hétvégéjén azok az erdőjárók, akik az őszi köntösbe öltözött Mátrát vagy Bükköt választják. A turistautak járhatók, erdei kalandra fel!

Messze még a mezőgazdasági év vége

A régi népi hagyomány szerint Márton-napkor, azaz november 11-én lezárul a mezőgazdasági év, a földművelők nemcsak a Szent Mártont, hanem addig szinte látástól vakulásig tartó munkájuk befejezését is ünneplik. Idén azonban elhúzódnak a munkálatok – aminek tavasszal is meglesz a hatása, ez már most biztos.

A repce túlfejlett, a vetésnek jó az eső

A múlt heti eső sokat segített a fejlődésben lévő repce- és őszibúza-vetéseken, de a talajnak további csapadékra lenne szüksége a mélyebb rétegek átnedvesítéséhez.

Szenved a repce, nem jön az eső

A középtávú előrejelzések szerint a következő 10-12 nap során sem valószínű nagyobb mennyiségű csapadék, pedig az ország jelentős részén hatalmas szükség lenne rá: sokfelé szenved a repce, mely már eleve hiányosan, nehezen, alacsony tőszámmal kelt, az őszi búza kelése pedig többfelé még alig tudott megindulni a száraz talajban.

Változik a klíma, váltsunk termesztési stílust 

A klímaváltozás következtében világszerte nagy átalakulások zajlanak a szőlőtermesztő területeken. A hirtelen hőmérsékletváltozások, a kiszámíthatatlan csapadékeloszlás, az aszályok miatt nemcsak a hozam csökken, hanem a stílus is változik.

Referenciaárak és átlaghozam-adatok a kárenyhítő juttatás igényléséhez

A 2018. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához megjelentek a referenciaárak és átlaghozam-adatok.