Az állattenyésztés egyik legnagyobb problémáját napjainkban az üvegházhatású gázok kibocsátása jelenti, az alpakánál és a lámánál ugyanúgy, mint a szarvasmarhánál vagy a juhoknál. Utóbbi faj 9,5 millió egyedet számlál Peruban. Míg korábban a lámákat és alpakákat az ország egész területén tenyésztették, addig a spanyol hódítás után egyre inkább a hegyvidéki területeken koncentrálódtak ezek a fajok, mivel a síkvidékeken egyre nagyobb arányban kezdtek szarvasmarhát és juhot tartani. Mindkét fajt a spanyolok hozták be az országba.
Ezek évszázadokon át tartó szelekciójával alakultak ki a hegyvidéki területekhez és az itteni extrém körülményekhez kiválóan alkalmazkodott helyi, úgynevezett kreol (criollo) fajták. Ezek alkotják a perui juhállomány több, mint 80 százalékát, illetve tudni kell, hogy a teljes állomány 94 százaléka hegyvidéki területeken található.
Ugyanezért nem szabad vagy célszerű szarvasmarhát vinni a trópusi erdőkbe sem – viszont ezért érdeklődnek Peruban komolyan az olyan iparszerű fatermelési rendszerek iránt, amiket össze lehet kötni a legeltetéses állattartással, agrárerdészeti rendszereket alakítva ki. Ebben a magyar tapasztalatok messzemenően hasznosíthatók lehetnek. A szarvasmarha esetében az utóbbi időben több európai és USA-beli fajtát tenyészteni kezdtek az országban (charolais, montbéliarde, limousin, brahman), a trópusi vidékeken viszont továbbra is a zebu típusú brahman dominál, amit a teljesítmény növelése érdekében például olyan fajtákkal kereszteznek, mint a holstein vagy a blonde d’aquitaine.
Állatorvosképzés 27 intézményben
A ma húsz karral működő, Peruban a legrégebbinek számító San Marcos Egyetem hetven évvel ezelőtt alapított állatorvosi kara csak egy az állatorvosképzést folytató perui intézmények között, bár talán a legjelentősebb és a legmagasabb szakmai színvonalon oktató intézmény, ahol maga az állatorvos-tudományi kar az egészségtudományi karok ötös csoportját alkotó karok egyike. (Az országban 27 intézményben van állatorvosképzés, csak Limában hat ilyet találunk, de ezek közül csak egy, a San Marcos Egyetem kara állami.) A képzés 13 szemeszterből áll. Évente 70 hallgatót vesznek föl, a hallgatók átlagos száma 400 fő, amihez 200 posztgraduális képzésben (mesterkurzus, PhD) részt vevő csatlakozik. Az oktatók száma 84. A limai oktatási platformot öt kísérleti telep egészíti ki az ország különböző részein. Ezek közül kettő hegyvidéken, kettő az Amazonasmedencében, egy pedig Limától 80 kilométerre északra, a part menti, de kifejezetten arid sávban található. Mindegyik másmás profillal rendelkezik, igazodva a helyi sajátosságokhoz. A kar új kampusz építését tervezi, ezért igyekeznek minél több hasonló külföldi intézménnyel fölvenni a kapcsolatot, személyesen is felkeresve őket annak érdekében, hogy a jövő követelményeihez minél jobban alkalmazkodó infrastruktúrát tudjanak építeni.
A kar kutatóállomásai egyedülálló lehetőséget jelentenek a hallgatóknak, hogy különböző éghajlati és domborzati körülmények között ismerkedjenek meg a perui állattenyésztés sajátosságaival, kihívásaival és állategészségügyi problémáival.
A Lima közelében, Huaral város mellett található telepen a tejelő szarvasmarhák, a juhok, sertések és baromfi mellett tengerimalacot is tenyésztenek, amit az országban sokfelé a nyúlhoz hasonlóan fogyasztanak, az egyetemen pedig kutatási célokra is hasznosítanak. A telep a Csendes-óceántól légvonalban alig 10 kilométerre, mintegy 200 méteres tengerszint fölötti magasságban található, ugyanakkor csapadék szinte sosincs. Növényeket kizárólag öntözéssel, az Andokból érkező Chancay folyó vizének használatával tudnak termeszteni. Az éves középhőmérséklet 19,4 °C. A leghűvösebb hónap az augusztus, 16,5 °C-os átlagos középhőmérséklettel, a legmelegebb a február, 23 °C-kal. A növénytermesztést megkönnyíti, hogy a klíma ennyire kiegyenlített, mert egész évben folyamatosan vethetők a kultúrnövények, például a fő takarmánynövénynek számító kukorica.
Szarvasmarhából elsősorban holsteineket tartanak (a napi tejhozamuk 35-45 liter), de a telepen van néhány brown swiss és jersey x holstein egyed (¾-¼ vagy ½-½) is. A takarmány legnagyobb része tejes éréshez közeli állapotban szecskázott zöld kukorica, amit szója- és kukoricadarával, búzakorpával, rizspelyvával, gyapotmaggal és ásványi sókkal egészítenek ki. A zöldtakarmányt 35 hektáron termelik, árasztásos öntözéssel, ugyanis az állomány zöme elsősorban legelőn van.
A bikaborjakat Ucayali megyében értékesítik, ahol tenyészállatként használják őket, például zebukat kereszteznek velük. Mivel az már trópusi terület, szállítás előtt piroplazmózis és anaplazmózis ellen oltják be az állatokat, illetve 28 naponként – a parazita fejlődési ciklusához igazodva – kullancsok ellen kell őket kezelni. Az állatokat az Ucayaliba való megérkezésüket követően 2 hónapig zárt helyen tartják, hogy akklimatizálódjanak, azután csatlakoznak a zebucsordákhoz. Ott természetes úton termékenyítik a teheneket. Ezzel szemben a Huaral melletti állomáson kizárólag mesterséges termékenyítést alkalmaznak, igaz, ott lényegesen kevesebb az állat. Tervezik az embrióátültetés alkalmazását is, már csak az ehhez szükséges engedélyeket várják.
Egy különleges állat: a tengerimalac
A tengerimalac-tenyésztés sajátos terület Peruban, hiszen a világ más részein jobbára kedvtelésből tartott fajt itt a húsáért nevelik, a helyiek kedvelt tápláléka. Az íze leginkább a nyúléra hasonlít. A szakemberek szerint gyors szaporodásának és növekedésének köszönhetően talán a legolcsóbban előállítható, ugyanakkor az egyik legértékesebb állati fehérjeforrás, ezért népélelmezési szempontból mindenképpen fontos.
A kísérleti állomáson ezres nagyságrendben tartanak tenyészállatokat. Öt-hét nőstényre jut egy hím.
A hímeket szinte kivétel nélkül vágóállatként értékesítik, míg a nőstények közül a legjobbakat megtartják továbbtenyésztésre. Takarmányozásuk alapja a zölden, tejes éréshez közeli állapotban betakarított kukorica, a növendék állatok abraktakarmányt kapnak kiegészítőként. Érdekesség, hogy az ilyen típusú kukoricát a környéken mindenfelé árulják kévébe kötve, mégpedig egész évben – ugyanis az ország klimatikus adottságainak köszönhetően folyamatosan lehet vetni és betakarítani a növényt, így a vidéket járva a kelő vetéstől a tarlóig mindenféle fenofázisával találkozni lehet.
Hogyan dolgozik a professzionális állattartó?
Huaral közelében több nagygazdaság is található. Ezek egy része növénytermesztésre – például citrusfélék termelésére, földolgozására és exportálására –, mások állattenyésztésre szakosodtak. A környék egyébként az ország jelentős gyümölcstermelő körzetének számít. Legfontosabb termékének a citrusfélék számítanak, de termesztenek avokádót, maracuját, szamócát, sőt zöldségnövényeket is, például hüvelyeseket, maniókát, burgonyát, gyökérzöldségeket. Előfordul azonban olyan gazdaság is, ahol professzionálisan ötvözik az állattartást és a növénytermesztést.
Az üzleti koncepció világos, a gazdaság fölépítése professzionális, a telep gondozott, a tulajdonos láthatóan tapasztalt szakember. A marhahizlalás alapját az ország Andoktól keletre fekvő trópusi vagy északnyugati, szubtrópusi területein (pl. Piura megyéből) tenyésztett, átlagosan 18 hónapos állatok képezik, ahonnan körülbelül 28-36 órás út után érkeznek meg, a bikák 460- 480 kilogrammos élősúllyal, a tehenek ennél kevesebbel.
A hizlalás, a piaci igényektől és az állatok tömeggyarapodásától függően, 100-150 napig tart. A bikák kimenő testtömege 580-640 kilogramm. Mivel az állatok szubtrópusi vagy trópusi területről érkeznek, egyáltalán nem meglepő, hogy tiszta vagy félvér brahman-genetikával találkozunk. A telepen három fő típus fordul elő, tiszta brahman, valamint brahman x aberdeen angus és brahman x blonde d’aquitaine. A telep 1500 állatot tud befogadni egyszerre, de ezt a kapacitást rendszerint nem töltik ki. Az érkező állatokat alapos állatorvosi ellenőrzésnek vetik alá, elvégzik a szükséges gyógyszeres kezeléseket, megmérik a testtömegüket, és egyedi azonosítót kapnak, méghozzá billogozással. A tulajdonos szerint ez sokkal tartósabb, mint a krotália, amit akár már 3-4 hét után is elveszthetnek az állatok. Minden egyes állatot havonta visszamérnek, és amelyiknek nem megfelelő a tömeggyarapodása, azt alapos kivizsgálásnak vetik alá.
A karámokban tartott állatok takarmányozása rendkívül jól fölépített rendszer szerint történik. Szecskázott száraz kukoricaszár az alapja, amit láthatóan manuális betakarítás után vásárolnak a környező gazdáktól, akik az elszáradt növényeket is kézzel vágták ki. Ez a magyarázata annak, hogy a cső kivételével a növények minden része megvan.
Az elegyet takarmánykiosztó kocsival adagolják ki az állatoknak. Elgondolkodtató, hogy a kukoricaszár kivételével szinte egyik takarmány-összetevő sem perui: a szója Bolíviából érkezik, a kukorica származási helye az USA, Brazília vagy Bolívia. A gazda tapasztalatai szerint a perui kukorica sokkal kevésbé eltartható, és drágább is, mint az import.
Tekintettel arra, hogy a gazdaság saját takarmánytermő területtel nem rendelkezik, és a takarmányt (pontosabban az összetevőit) teljes egészében vásárolják, a trágya hasznosítására, kezelésére megoldást kellett találni. Ez a giliszták segítségével való humuszelőállítás, ami a vállalkozás harmadik fő tevékenységének számít, az avokádótermesztés és a szarvasmarha-hizlalás mellett.
