0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szakmakóstoló élményhét Kiskunfélegyházán a NAK szervezésében

Mezőgazdasági szabadulószoba, lekvárfőzés, lógondozás, talajvizsgálat és még megannyi érdekes program várja azokat a diákokat, akik részt vesznek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett nyári „Szakmakóstoló” héten. A kamara a „Gazda” és az „Állattartó szakmunkás” szakképzéseket népszerűsíti így az általános iskolások körében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetével és a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal (az iskola képzési kínálatáról itt írtunk részletesen) közösen 2018. július 16-20. között első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló” nevű pályaorientációs hetet, Kiskunfélegyházán.

Az újszerű kezdeményezés keretében a szakképző iskolán kívül a programba a duális képzésben részt vevő gazdálkodókat is bevonják.

A szakmai napok alkalmával az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulók számára lehetőség nyílik a szakképző iskolában és a tangazdaságban, valamint a gazdálkodóknál bekapcsolódni a munkafolyamatokba, és a gyakorlatban is megismerkedhetnek a szakmai tevékenységekkel.

A pályaorientációs hét során számtalan, a szakképesítések megismerését segítő program várja a résztvevőket, többek közt a termőföld megismerése, határszemle, talajvizsgálat, magültetés, lófajtákkal ismerkedés, lóápolás, lógondozás, lovaglás, fogathajtás kipróbálása, napi almozásban, takarmányozásban részvétel, kalácsfonás, mézeskalács készítése, gyümölcsszedés, a leszedett gyümölcs lekvárként vagy befőttként való eltétele, íz-kvíz, azaz fűszerfélék, tejtermékek stb. vak-kóstolása, szabadulószoba, kincskeresés, továbbá péküzem illetve cukrászműhely meglátogatása – közölte a kamara. 

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközlemény