Back to top

Százmilliókat túrnak és rágnak szét

Várhatóan hónapokon belül megjelenik az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely új alapokra helyezi majd a vadkárokkal kapcsolatos, sokszor bizony komoly vitákat eredményező ügyek intézését a gazdák és a vadásztársaságok számára. Az új szabályozásnak a megyében is komoly jelentősége lesz, ugyanis Baranya a vadkárral leginkább sújtott térségek közé tartozik.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint 2010–2016 között a kifizetett mezőgazdasági vadkár 2,1–2,6 milliárd, az erdei vadkár pedig 110–160 millió forint között alakult. A mezőgazdasági vadkár 2016-ban megközelítette a 2,6 milliárd forintot, ennek egynegyede a szomszédos Somogy megyében realizálódott, majd Zala és Baranya megye következett a sorban tizenhárom-tizenhárom százalékkal - olvasható a bama.hu-n.

A szakemberek szerint a vadkár növekedésének fő oka egyértelműen a vadállomány komoly túlszaporodása, az elmúlt csaknem ötven évben a gímszarvas esetében hatszorosára, a dámszarvasnál és az őznél huszonegyszeresére, a vaddisznónál tizenötszörösére emelték a kilövés mennyiségét, ennek ellenére a kifizetett vadkár egyáltalán nem csökkent, hanem kismértékben emelkedett.

Mint megtudtuk, a vadkár felmérése terén komoly előrelépést jelent majd az Egységes Vadkárfelmérési Útmutató, amely a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete szakembereinek közreműködésével készül.

A rövidesen megjelenő útmutató a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény elkészítésére helyezi a hangsúlyt.

Az útmutató országos szinten egységesíti a vadkártérítéssel kapcsolatos eljárási folyamatot, elsődleges célja, hogy alkalmazása a lehető legrövidebb és legkorrektebb kárrendezési eljárást biztosítson.

A szabályozás fontos célkitűzése, hogy a legtöbb vadkár eset első lépésben egyezséggel rendeződjön, ezáltal a kárrendezési ügyek ne kerüljenek a bíróság elé.

Fontos célkitűzés a jövőre nézve az is, hogy a vadkár mértékének megállapítása objektíven történjen, a felmérés a kár megállapításában részt vevő személyek szubjektivitásától mentes, ellenőrizhető és azonos végeredményt adjon. Ezáltal javulhat a földhasználók és vadgazdálkodók közötti kapcsolat a vadkármegelőzés és -elhárítás területein, ennek eredményeként pedig csökkenhet az állatok okozta kár.

Forrás: 
bama.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Itt van Kína válasza a lassulásra

A mérséklődő gazdasági növekedés és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi csatározásra válaszul Kína jelentősen bővítené mezőgazdaságát. A lépéssel egyszerre erősítenék a kínai megapoliszoktól egyelőre lemaradó vidéket, és csökkentenék az amerikai szójától való függőséget.

Vadkárfelmérés drónnal

A modernizáció térhódítása szinte valamennyi gazdasági ágazatban észlelhető. Ezeknek a technológiai eszközöknek az alkalmazása az alapos adatgyűjtés mellett lehetővé teszi a pontos felmérést, ami hatékonyabb gazdálkodást eredményez.

Újraindul az olvasókör – agrártörténeti kuriózumokba lapozhatunk bele

Szemezgető agrármúltunk szakirodalmából címmel hirdetett olvasókört a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár: minden hónap egy-egy szerdáján egy-egy agrártörténeti kuriózumba nyerhetünk betekintést a könyvtár szakértőinek köszönhetően. Az idei első alkalom február 20-án lesz, de aki lemarad, az tavasszal még három másik olvasókörön is részt vehet.

Traktorokkal demonstrálnak a gazdák Pozsonyban

Kedden 11 órakor értek Pozsonyba traktoraikkal a gazdák, a kormány illetékes képviselőivel szeretnének tárgyalni. A mezőgazdászok követelései között szerepel a földrendezés felgyorsítása, a pótföldek zökkenőmentes kiadása, a szlovákiai termőföld, erdők és vízkészlet védelme, illetve a mezőgazdaságban tapasztalható korrupció elleni hatékony fellépés.

Ködös Albion – ugrás az ismeretlenbe?

Nem oszlik, sőt inkább egyre sűrűbb a Londont borító legendás köd. A brit parlament példátlan többséggel utasította el január közepén az immár két éve formálódó, az Európai Unióból való kilépésnek szervezett keretet adó, a kilépés feltételeit megfogalmazó megállapodástervezetet. Az ellenzék túl puhának, a kormánypártiaknak pedig túl keménynek találták az Európai Bizottság konszenzusát bíró menetrendet.

Kína és India zöldíti a bolygónkat

A világ két legnagyobb szennyezője, Kína és India segíti a bolygó zöldülését is egy jelentés szerint – legalábbis egyelőre. Ez a hatás főleg abban gyökerezik, hogy Kínában igen ambiciózus faültetési kampány zajlik, illetve mindkét országban igen intenzív a mezőgazdasági termelés.

Élményközpontú OMÉK három helyszínen

A legkiválóbb magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek bemutatója az OMÉK, amely az idén a fiatalokra és az innovációkra fókuszál. A négynapos kiállítás első napját szakmai rendezvényeknek szentelik. Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy az idén 1,2 milliárd forintos költségvetéssel, vidéki társrendezvényekkel együtt szervezik meg a nagyszabású kiállítást szeptember 26-29. között.

Csak engedéllyel gyűjthető a hullott agancs!

A gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe. Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet. E nélkül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint lopásnak minősül!

Vadkárbecslési szakértői feladatokra felkészítő szakirányú továbbképzés indul

A most induló továbbképzési szak célja olyan szakemberek képzése, akik vadkárbecslési feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak többek közt a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti vadkárok és a vadászattal-vadgazdálkodással kapcsolatos károk pontos értékelésére.

Sokkoló tudatlanság: megöl az agráripar

Tízezrek demonstrálnak „Elegünk van” mottóval Németország-szerte a KAP-pénzek társadalmilag igazságosabb elosztásáért, ugyanakkor megdöbbentő, hogy mennyire félretájékozottak a tüntetésük tárgyát képező ügyekben.