0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Még bizonytalan az idei méztermelő szezon

A méhegészségügyi problémák és az időjárási körül­mények egyaránt nehezítették idén a méhészek munkáját. Az egyik legfőbb probléma, hogy teljes bizonyossággal nem lehet tudni, hogy mi okozta az elmúlt hetekben tapasztalt népességcsökkenést a kaptárakban.

– Nagyon felemás érzésekkel gondolunk az idei méztermelő szezonra – jegyezte meg Molnár György, a Jászsági Méhész Egyesület elnöke.

– Komoly méhpusztulásokat kellett megtapasztalnunk idén tavasszal és nyáron. Volt olyan méhész persze, akinek kaptáraiban nem volt jelentős az állománycsökkenés, de sajnos tudunk olyan méhésztársunkról is, akinek méhészetében az összes kaptárból kipusztultak a méhek.

Emlékezetes, hogy a márciusi tél megérkezésével egy teljes méhnemzedék kikelését, megerősödését akadályozta meg az időjárás. Ennek megfelelően a virágba boruló repcetáblák méztermése arra volt elegendő, hogy megerősödjenek a méhcsaládok, kevés mézet pergethettek ebből a gazdák – írja a szoljon.hu.

Az akácerdők fái a szokottnál korábban bontottak virágot. Nehezen, kevés eredménnyel indult a hordás, de a virágzás második felében megváltozott a helyzet és egyre inkább gyarapodott a kaptárban tárolt nektár.

Kizárólag azért nem beszélhetünk rekordmennyiségű mézről, mert az alföldi és a nógrádi akácerdők virágzása szinte egyszerre történt meg, így a méhészek nagy része idén nem vándoroltatta méhcsaládjait. Nemrégiben virágba borultak a napraforgótáblák is.

Néhány héttel ezelőtt, a napraforgó virágzásának kezdetekor – mondta Molnár György –, jelentős volt a népességcsökkenés egy–egy méhcsaládon belül.

Azt azonban nem lehet tudni, hogy ezt a pusztulást mi okozta. A vetőmagcsávázó szereknek sajátja a hosszú távú rovarölő hatás, de ezzel együtt sem kellene, hogy ez a hatás még a virágzáskor is érvényesüljön. Ráadásul a laboratóriumi vizsgálatokban már nem is lehetett kimutatni a szereket.

A napraforgó hagyományosan az akác mellett a legjelentősebb mézelő növénykultúrája a jászsági méhészeknek.

– Megvan az esély arra, hogy a közepesnél jobb évet zárhassanak a gazdálkodók, amennyiben nagyobb probléma nem jelentkezik ismét a szezonban – tette hozzá Molnár György.

Már készülnek a mézvásárra

A Jászsági Méhész Egyesület augusztus 4-én harmincegyedik alkalommal szervezi meg az immár messze földön ismert Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó eseménysorát Jászberényben. A szakmai és közösségi programok mellett az egyik legjobban várt eseménye a találkozónak a mézkirálynő megválasztása.

Molnár György elmondta, hogy még várják a mézkirálynőjelöltek jelentkezését. A vállalkozókedvű hölgyek július 15-ig jelentkezhetnek az egyesületnél.

Forrás: szoljon.hu