0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megvannak az Év Fája döntősei – indul a szavazás!

35 jelölés érkezett az Év Fája versenybe idén, melyek közül tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A közönség ezek közül választhatja ki 2018 Év Fáját online szavazással az alapítvány oldalán október 8-ig. Az idén kilencedik alkalommal szervezett vetélkedő a fák és a közösségek közötti kapcsolat tovább erősítését tűzte ki célul.

Március 21., a tavaszi napforduló és május 10., a Madarak és Fák Napja közötti nevezési időszakban egy történet és képek beküldésével bármely közösség nevezhetett a versenybe egy olyan egyedi fát vagy facsoportot, amely valamiért fontos szerepet tölt be a körülötte élők életében. A vetélkedőben nem számított a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

Az Ökotárs Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a fák, a természet és a közösségek fontos kapcsolatára, illetve erősítse azt.

Azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a “Hős Fa” címet. Ezzel a díjjal szeretnék a verseny szervezői illetve elismerni a fák megmentése érdekében folytatott küzdelmeket és az elvégzett önkéntes munkát.

Az Év Fáját most a közönség választhatja meg online szavazás révén az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon, ahol a fák képei és történetei is elérhetőek. A szavazás a korábbi évektől eltérően már nyáron, július 9-én indul, és október 8-án éjfélkor zárul. A Hős Fát a zsűri választja ki a döntősök közül, és mint minden évben, most is különdíjat kap az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt november elején teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

  • A falu fája Ceglédbercelen (Pest megye)
  • Fák a Rómain (Budapest, III. kerület)
  • A kimlei hárs (Győr-Moson-Sopron megye)
  • A Mária utcai mesefa (Budapest, XVI. kerület)
  • Mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben (Baranya megye)
  • A Nagykovácsi templomkert odvas hársfája (Pest megye)
  • A pécsi havi-hegyi mandulafa (Baranya megye)
  • A szebényi Nagy Fa (Baranya megye)
  • A tudás fája Kamuton (Békés megye)
  • A zalai dombokat vigyázó pacsai Öreg Hárs (Zala megye)
  • A zuglói „mezős” fák (Budapest, XIV. kerület)
  • Az égigérő gerlai vackor Békéscsabán (Békés megye)

A 2018-as magyarországi Év Fája a 2019 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között.

Forrás: Ökotárs Alapítvány