0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A furmintnak is jár a flanc

Számít-e, hogy milyen pohárból isszuk a bort? A borszakértők erre határozott igennel válaszolnak, ezért létezik komoly borvidékeknek, és a kiemelt fontosságú fajtáknak saját pohara.

Ezeket a poharakat az adott borok számára készítik, azzal a céllal, hogy kiemeljék pozitív tulajdonságaikat, aromájukat. A módszer folyamatos tesztelésen alapul, és van már bordói, burgundi, rajnai, pinot noir pohár.

Magyarországon a Tokaji Furmintnak készült elsőként fajta specifikus borospohara.

A pohár több mint egy éve debütált és azóta számos borszakember tesztelte, a Tokaji borvidéken pedig kiemelt fontosságúnak tartják a borkóstolók alkalmával. A napokba például „A furmintnak is jár a flanc” elnevezéssel tartottak „pohár-kóstolót” , hiszen a borok egyedi íz- és aromavilágát különböző boroskelyhek használatával más-más megvilágításban ismerhetjük meg –  mondta Szilágyi-Tréba Eszter pohárnagykövet.

A furmintpohár megvalósítását tokaji borászok kezdeményezték, és több évi tervezés, tesztelés után nyerte el végleges formáját és került a piacra.  Azóta számos hazai szakember is górcső alá vette. Mit tud a furmintpohár?

A szokványos fehérboros poharaktól nagyon eltérő, kissé meglepő formájú.

A kehely mérete egy fehérboros pohárhoz képest meglehetősen nagy, fala felül befelé szűkül, így jól megőrzi a Tokaji Furmint sajátos illatait. Aki kézbe fogja azt tapasztalja, igen határozott darab, nagy mérettel, vastag és hosszú szárral, igazi tulipános formával, szűk szájjal, és forgatáskor jól pörög benne a bor. A pohár több hónapos fejlesztési folyamat eredményeként számos tokaj-hegyaljai borász és további neves szakértők közreműködésével érte el a végeleges alakját.

A szokványostól eltérő, meglepő formája jól közvetíti a szőlő- és borfajta jellemzőit és illik a változatos tokaji talajhoz is.

A pohár erőssége, hogy jól működik együtt a különböző típusú furmintokkal: a száraztól a félédesen át az édesig.

„A legfontosabb dolog, hogy a pohárból hova érkezik az ember nyelvére a folyadék. Az illatot a kehelyforma és a pohár nagysága befolyásolja. A pohár szája és a dőlésszög határozza meg, hogy a szájba hova érkezik a bor, ez adja meg az ízt.” – ismertette a kehely előnyeit a Tokaj.hu, a furmintpohár megrendelője.

A pohár tervezését  a világhíres Riedel cégre bízták,  a fajtaspecifikus borospoharak gyártása  a világon egyedülálló módon a Riedel cég sajátja, közel 60 éve fejlesztenek különböző szőlőfajtákhoz poharakat. Claus Riedel volt az első az üveggyártás történelmében, aki a pohár alakját a bor karakterének rendelte alá. Ezért is tekintenek rá a borospohár feltalálójaként.

Közben elkészült a pohár Superleggero, vagyis extra profi változata is, amely kézzel készült, szájjal fújt, fajtaspecifikus furmint pohár, anyaga ultravékony ólommentes kristály és a Sommelier poharaknál is lényegesen könnyebb és vékonyabb.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu