Back to top

Természetjáró szálláshelyek

Négykötetes zsebkalauz készült az év elején, hogy segítse a hazai túrázás kedvelőit nem prémium kategóriás szálláshelyet találni. A kis füzetek az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és a Magyar Természetjáró Szövetség bakancsos szálláshelyeit tartalmazza.

A hazai erdőkben túrázók az elmúlt években tanúi lehettek annak, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre színvonalasabb, nívósabb turisztikai létesítmények, szálláshelyek találhatók országszerte. Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok több mint 100 erdei szálláshelyet újítottak fel vagy építettek. A folyamat nem áll meg, a kormány a tervek szerint idén is 5 milliárd forintot különít el a turistaházak fejlesztésére, hangsúlyozza a zsebkalauz köszöntőjében Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

A zsebkalauz az országot 4 tájegységekre bontva segít kiigazodni a hazai szálláshely-kínálatban. A bemutatkozó sorokat követően minden szálláshelynél megtaláljuk a férőhelyek számát, a felújítás évét, az igénybe vehető szolgálatatásokat, és egyebek között azt is, hogy milyen kedvezményeket érvényesíthetünk a foglalási díjból.

Pár soros ízelítőt olvashatunk a környék, a régió látványosságairól is.

Az első rész a Dunántúli-középhegység ajánlatait foglalja össze, a Balaton és a Dunakanyar, a Keszthelyi-hegység, a Balaton-felvidék, a Bakony, emellett a Vértes és a Gerecse, a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység bakancsos szállásait mutatja be.

A második kis kötet az Északi-középhegység turistaszállásait listázza látványosan, oldalanként bemutatva a Börzsöny és a Cserhát, a Mátra és a Bükk, majd az Aggteleki-karszt és a Zempléni- hegység szálláslehetőségeit.

A harmadik rész az Alföldön túrázóknak nyújt segítséget. A Hortobágy és a Nagykunság, a Maros-Körös köze, a Kiskunság és Gemenc térségek bakancsos szállásait foglalja magába.

A negyedik kis füzetben a Dél- és Nyugat-Dunántúl gazdag szálláshelykínálatát találjuk. Ez a legvaskosabb kötet, a Tolnai domboktól a Mecsekig, a Zselictől Belső-Somogyig, a Zalai dombságtól az Őrségig, sőt, még a Fertő-Hanságtól a Szigetközig is böngészhetjük a kedvező árú szálláshelyeket.

Mindegyik kötet tartalmaz egy jól tagolt térképet, piktogramokkal, jelmagyarázattal segítve az olvasót. Vendégház, kulcsosház, kemping, erdei iskola, vadászház, és még sorolhatnánk hosszasan milyen szálláshelyek közül választhatunk túrahelyszínünknek és pénztárcánknak megfelelően.

Az ingyenes kötetek beszerezhetők a 22 állami erdőgazdaság turisztikai és közjóléti létesítményeiben.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2018/03 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagykanizsai kilátó

Ez év március 21-én sokak kívánsága vált valóra, újra látogatható a nagykanizsai kilátó. Az ország legmagasabb kilátójáról csodálatos panoráma nyílik a városra, a közeli lankás dombokra, a távolban pedig kirajzolódnak a horvát hegyvonulatok.

Vaddisznóktól félnek Révfülöpön

A belterületen élő vaddisznóállományt úgy lehet felszámolni, ha a búvóhelyét, az élelmét, a víz forrását megszüntetik és az elbozótosodott, elhagyott telkeket felszámolják önkormányzati módszerekkel. A vadásztársaság pedig vadbefogókkal eltávolítja a vadat a belterületekről.

A Campus fesztiválon az erdei iskola

Akárcsak az elmúlt évben, idén is bemutatkozik a debreceni Campus Fesztiválon a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolája. A rendezvény minden napján (július 18-22) érdekes programokkal várják a résztvevőket a debreceni Nagyerdőben.

Változatos túraidő és zenés kisvasutazás

A nyári erdő sok kalandot ígér, szerencsére a meteorológusok szerint a hétvégén szép napos időben lehet részünk. Néhol a napsütést megzavarhatják a felhők, mint ahogy a héten több alkalommal is tapasztaltuk a Mátrában és a Bükkben, de egy pár perc intenzív eső után előbújik újra a nap.

Milyen hatással van a klímaváltozás az erdőgazdálkodásra?

"Durván beavatkoztunk a természet rendjébe, s a természet erre nagyon nem tetsző válaszokat ad." - Tóth Károly, az egyik Fejér megyei erdőgazdaság helyettes vezetője nyilatkozott a Dunaújvárosi Hírportálnak.

Kincskereső Forrástúra Noszvaj erdeinek mélyén

Noszvaj természeti, történelmi értékeiről egyaránt tanul, aki bejárja a Forrástúrát. Járd be a bükkös erdőt, s megismersz sok regét – csábít a verses útikalauz legelső strófája.

Gyérítésjelölésben verhetetlen volt a Mecsekerdő erdésze

Mecsekerdős siker született Gyula-Városerdőn az Év erdésze verseny kétnapos országos döntőjén.

Az erdőből merít energiát

A szellemi és a fizikai munka élteti, árulta el beszélgetésünk közben egyszerűnek tűnő receptjét Balsay Endre. Az egykori Kisalföldi Állami Erdőgazdaság nyugalmazott erdészetigazgatója esetében az aktív évek kifejezés teljes mértékben értelmét veszti: az idén nyolcvanegy éves szakember ugyanis egész életét hivatása szolgálatába állította, és szakmai pályafutásának nagy részét a Hanságban töltötte.

Hőség elől irány az erdő!

Az előrejelzések szerint július első teljes hétvégéjén visszatér a nyár. A közel 30 fokos hőmérséklet szép napos idővel párosul. Az erdő árnyékában nemcsak a vadaknak, hanem nekünk, embereknek is kellemes a pihenés, így hát hátizsákot fel, irány az erdő!

Turistaközpont a Mátrában

Ha valaki korszerű és kényelmes, minden igényt kielégítő, mégis a bakancsos turisták hagyományaihoz hű szállást keres a Mátrában, ahol nemcsak megpihenhet a fárasztó gyaloglás után, hanem még finomakat is ehet, a legjobb helyen jár a Galyatető Turistacentrumban.