Back to top

Tizenhat halőr vigyáz a balatoni halakra

Orvhalászat miatt az első félévben hét személy ellen kezdeményezett eljárást a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Legutóbb Badacsony térségében buktak le, s akadt olyan szabályszegő is, akit letöltendő börtönre ítéltek. Jelenleg 16 halőrt foglalkoztat a társaság, s teljes erőbedobással dolgoznak a nyáron.

– A lefoglalt hal mennyisége az idén nem volt számottevő – közölte Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati igazgatója. Hozzátette: az év elején három ember ellen indult eljárás, a kikötőkben telelő keszeg állományt gereblyézték, s egyszer a Nyugati-övcsatornán értek tetten egy szigonyos halászt. Néhány nappal később szinte ugyanott két orvhalász zárta el hálóval a csatornát teljes szélességben - írja a sonline.hu.

Tavasszal újabb illegális halász bukott le Balatonberény térségében, aki hálóval próbálta ritkítani a pontyállományt.

Az illető sokadszor került a halőrök „hálójába”, s a bírósági eljárás során letöltendő börtönbüntetést kapott.

Havranek Mihály kiemelte: Badacsony térségében a múlt héten hosszú figyelés és adatgyűjtés során bukott le egy orvhalász.

A horgászati igazgató elmondta, hogy minden időszakban más és más szabályszegések a jellemzőek.

– Nyáron elsősorban a Balatonra érkező nyaralók követnek kisebb-nagyobb vétséget. Az orvhalászatnak ez az időszak kevésbé kedvez: egyrészt sok a turista, illetve a víz hőmérséklete megnőtt, s a hálóban gyorsan tönkremennek a halak. Ezért túl gyakran kellene vizsgálni a kifogott példányokat, ez viszont jelentősen növelné a lebukás kockázatát.

A Balatonnál 16 halőrt alkalmaznak, ugyanakkor ha indokolt, a zrt. átmenetileg más területről is átcsoportosíthat szakembereket a tóhoz.

Havranek Mihály rámutatott: a horgászok közül sokan segítik a halőrök munkáját, ugyanis egyre többen rájönnek, hogy a halállomány megvédése közös érdek.

– Az eszközparkunkat folyamatosan próbáljuk fejleszteni, amelyhez segítséget kapunk a Mohosztól is – tudtuk meg a horgászati igazgatótól. Azt, hogy pontosan milyen berendezésről van szó, nem kívánta részletezni. Oka: a felszerelés váratlan alkalmazása helyzeti előnyt nyújthat a szabálytalankodókkal szemben. Hozzátette: a halőrzés, a balatoni halállomány védelme kiemelkedően fontos a társaság életében. S nem elég tudatos szakmai munkával megteremteni a jó fogási esélyeket, hanem azt meg kell védeni az orvhalászokkal szemben.

Forrás: 
sonline.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

24 órás versenyen: háromszáz kiló hal akadt horogra

A legnagyobb halat egy helyi horgász fogta a községben nyolcadik alkalommal megrendezett 24 órás versenyen, a végső mérlegeléskor azonban egy muravidéki pecás örülhetett a legjobban.

Egy párjához hűséges gyönyörű víziszárnyas

A mandarinréce gácsérja kétségkívül a világ egyik leggyönyörűbb szárnyasának számít. Nem véletlen tehát, hogy már hosszú évszázadok óta tartják őshazájában is, Ázsiában mint díszréce. Európába az 1840-es években importálták először.

Készül a terv a balatoni nádasok védelmére

Valamelyest csökkent a balatoni nádasok területe, és kis mértékben ugyan, de a minőség is romlott. A most készülő terv szabályozza majd, hogy mely területeken mikor lehet aratni, ez is a nád minőségének javulását szolgálja.

10 tonna hal 15 ezer liter vízben főzve: újra hódít a halászlé Baján

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

Versenyképes a magyar hal?

Az agráripar képviselőivel telt meg a bajai turisztikai központ július 11-én. A vendégek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei szervezete által megtartott szakmai nap alkalmából látogattak el a városba. A konferencián elhangzó előadások során a résztvevők tájékoztatást kaptak a hazai hal- és vadgazdálkodást érintő fejlesztésekről és jövőbeli tervekről.

Lecsap a Balatonra a NAV

Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az akcióban több száz revizor vesz részt.

„Kapj rá!” a halra Baján, a halászlé fővárosában!

Több száz kondérban rotyog majd a halászlé a XXIII. Bajai Halfőző Fesztiválon 2018. július 14-én a belvárosban és a Petőfi-szigeten. Az immár 23. alkalommal megrendezett, több tízezer látogatót vonzó eseményen idén mintegy kétezren ragadnak fakanalat. Az ország egyik legnépszerűbb és legrangosabb halfőző fesztiválján természetesen a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány faháza is megjelenik.

Kétmilliárd forint árvízvédelemre és vízpótlásra

Állami tulajdonú létesítmények fejlesztésével és a mellékágak kotrásával, 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból javítják a Felső-Duna mellékágrendszerének árvízvédelmét és vízpótlását - hangzott el a projektet indító sajtótájékoztatón szerdán Dunasziget közelében.

Kincskereső Forrástúra Noszvaj erdeinek mélyén

Noszvaj természeti, történelmi értékeiről egyaránt tanul, aki bejárja a Forrástúrát. Járd be a bükkös erdőt, s megismersz sok regét – csábít a verses útikalauz legelső strófája.

Húsz órán át lógattak: maratoni horgászat Töröcskén

Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a töröcskei horgászmaraton. Hét négy fős csapat indult, az ország minden tájáról érkeztek Mosonmagyaróvártól egészen Vácig, de külföldről is jött induló horgász.