Back to top

Tolnában már augusztus közepén indulhat a szüret

Várhatóan augusztus közepén elkezdődik a szüret Tolna megye két borvidékén. A termelők azt mondják, ilyen korai betakarításra nem is emlékeznek. Már színesedik az oportó, a Néró és egy-egy színes szemet már a később érő fajtákon is lehet találni. A termés szépnek ígérkezik, legalábbis ott, ahol a szőlőt meg tudták védeni a lisztharmattól.

A jól védett szőlők szépen színesednek, az elviaszosodott felszínű bogyóállományt egyre kevésbé fertőzik a gombabetegségek, a lisztharmat már kevés kárt tud tenni a fürtökben, mondta dr. Gabi Géza növényvédelmi szakember. Még két, legfeljebb három permetezést terveznek a szőlőtermelők a megye két borvidékén.

Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnöke, a megye egyik legnagyobb szőlőültetvénnyel rendelkező gazdálkodója elmondta, egy átlagos évhez képest két héttel korábban kezdődhet a szüret. A tavalyi évhez képest több szőlőre számítanak, míg a múlt évben hektáronként átlagosan ötvenegy mázsát sikerült leszüretelniük, addig idén legalább húsz–harminc százalékkal többre, azaz hatvan–hetven mázsára számítanak - írja a teol.hu.

Az oportó már színesedik a bátaszéki területeken, így ha az időjárás nagyon nem avatkozik bele, akkor augusztus 20-a előtt el is kezdenék a szüretet, mondta Nagy István.

Az oportón kívül még a rizlingszilváni érik korábban a többi fajtához képest.

Tolna megyében Irsai Olivér csak elvétve van, ezt a fajtát az idén akár július végén is elkezdhetik szedni, ami gyakorlatilag szabálytalan lenne, mert a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa augusztus 1-től engedélyezi a szüretet. A Balaton környéki termelők emiatt már most aggodalmukat fejezték ki.

A felvásárlók, a nagyobb pincészetek, illetve a pezsgőt gyártó cégek is megkezdték már a szőlőfelvásárlást érintő tárgyalásokat. A hegyközség elnöke elmondta, a mennyiséget illetően jellemző, hogy többet is vásárolnának a tavalyinál. Míg a mennyiségről meg tudnak egyezni, addig az árban már nehezebb, hiszen ma még bizonytalan, hogy az ország többi borvidékén mennyi szőlő terem.

Villányban, Tokajban, de a Balaton környékén is voltak fagykárok, illetve jégeső okozta elemi kár. Ennek mértékétől is függ, milyen ára lesz a szőlőnek. A szakember azt mondta, az biztos, hogy a tavalyinál nem lesz olcsóbb. Akkor az átlagár száz forint körül alakult kilónként. Voltak fajták – cabernet, merlot –, melyek kilójáért százhatvan forintot is fizettek 2017-ben.

Dúzsi Tamás szekszárdi borász szerint szép a szőlő, szüret előtt egy hónappal jók a kilátások. Annak örülnek, hogy a május végi, június eleji nagy meleg mérséklődött, így kicsit visszaesett a szőlő érése is. Náluk a legkorábbi fajta az ezerfürtű, illetve az oportó. Az utóbbin már színesednek a bogyók.

A nagyon korai szüretnek azért nem örülne Dúzsi Tamás, mert egyrészt kevés idő jut felkészülni, másrészt a leszüretelt szőlő nagyon melegen, harminc fokosan kerül a darálóba, és ebből már nehéz világosabb színű rozét készíteni.

A borvidékeken az amerikai szőlőkabóca lárvák károsítása folyamatos, a lárvák L5-ös fejlettségűek. Az amerikai szőlőkabóca előfordulása egyelőre csak szórványos az ültetvényekben.

Az általa terjesztett karantén betegség – az aranyszínű sárgaság fitoplazma – jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a megye – jelen állapot szerint – mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos a rovar elleni védekezés.

Legalább két permetezés van hátra

A termelők már számolgatják, még hány permetezés lehet hátra. Általában egy évben kilenc-tíz alkalommal szórnak ki növényvédő szert, kivétel, ha nagyobb a fertőzés. A korai fajtákat még kétszer, míg a kései fajtákat legalább háromszor-négyszer kell permetezni. A lisztharmat számára még mindig kedvező a mostani időjárás, a párás, meleg levegő.

A zöldmunka fontossága is kiemelkedő az idén. A jól szellőző, nap által átjárt fürtzóna jóval kisebb mértékben fertőződik lisztharmattal, mint az árnyékban lévő fürtök. A kitakart fürt azonban a napégés áldozata lehet, ezért meg kell találni a középutat, ami sok esetben egyáltalán nem könnyű feladat.

A meteorológiai állomások adatai szerint a múlt héten a megye két borvidékén az átlaghőmérséklet 24,5 fok volt és tíz milliméternyi csapadék hullott. Egy párás júliusi-augusztusi idő a rothadás szempontjából nem kívánatos, de erre az esetre is megvan a bevált technológia, amellyel hatásosan meg lehet előzni a bajt.

Forrás: 
teol.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Testünk őrei, a bioflavonoidok a fiatalság titkát rejtik

A citrusfélékben is megtalálható bioflavonoidok nemcsak a gyümölcsök és fűszerek ízét adják, de sejtjeink felett is őrködnek. Antioxidáns hatásuk pedig segít megőrizni a bőr fiatalságát.

Divatszakmává vált a borászat

A felsőoktatásban szerzett tapasztalatok szerint a hallgatók 10-20 százaléka érkezik szőlész-borász gazdálkodói háttérből. Ők nem a család nyomására, vagy csak találomból jelentkeznek az egyetemre, hanem tudatosan készülnek a borász pályára.

A magyar agrártermékek iránt is érdeklődik a kínai piac

A világ legnépesebb országa nyitott a magyar gabonafélék, az állati termékek és a bor importjára – hangzott el a Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség delegációjával folytatott tárgyaláson Budapesten.

Foltosszárnyú muslica szamócában

Hazánkban is mind nagyobb gondot okoz a nemrégiben megtelepedett foltosszárnyú muslica kártétele. A Magyarországon is tevékenykedő holland szaktanácsadó, Klaas Plas tanácsait adjuk közre szamócatermesztőknek. Európában mindenütt terjed a kártevő, és az érőfélben lévő, ép gyümölcsöt károsítja. Szamócában különösen nehezen vehető észre, csak a szedéskor könnyen nyomódó gyümölcsök árulkodnak róla.

Újpaprika, újbor

November elejére, nagyjából egy időben készülnek el a friss fűszerpaprika-őrlemények és az újbor is, ennek örömére a szegedi fűszerpaprika-kutatók közel egy évtizede ilyenkorra időzítik a „paprika és bor” rendezvényüket. Ezúttal november 16-án, Szatymazon találkozik a bor a paprikával.

A növényorvosokon is múlik a mezőgazdaság jövője

Az élelmiszer-biztonság kulcsa a növényorvos szlogennel rendezték meg a XIII. Növényorvos Napot, ahol a résztvevők nagy tapssal fogadták annak bejelentését, hogy a növényorvosok szaktudását, munkájuk jelentőségét szakmai doktori címmel tervezik elismerni. Elvárás ugyanakkor, hogy olyan fenntartható növényvédelmet folytassunk, ahol az utolsó megoldás a növényorvosi vény kiállítása.

Balatoni vadásznapló

Formabontó turisztikai film készült a magyar tengerről. Az „Egész évben Balaton” koncepcióját kívánják népszerűsíteni az alkotók.

Magyar Ködsárkány és zempléni hordók Stuttgartban

Az idei stuttgarti kiállításon több magyar cég is sikeresen mutatkozott be. Nagy kérdés, vajon mivel tudják a magyar gyártók meghódítani a nemzetközi piacokat?

A boroknak is van illemtana és néprajzi vonatkozása

Halasi szerzők is közreműködtek a Borkommunikáció című kötet megalkotásában, amely a közelmúltban jelent meg a Századvég Kiadó, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet gondozásában.

Idén elfelejthetjük a barackpálinkát

Idén főleg alma-, körte- és törkölycefréből készül a pálinka, mivel a barackból a tavaszi fagyok miatt kevesebb termett. Tolnában azonban olyan kevés volt a gyümölcs, hogy alig főzettek le pálinkát.