0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tolnában már augusztus közepén indulhat a szüret

Várhatóan augusztus közepén elkezdődik a szüret Tolna megye két borvidékén. A termelők azt mondják, ilyen korai betakarításra nem is emlékeznek. Már színesedik az oportó, a Néró és egy-egy színes szemet már a később érő fajtákon is lehet találni. A termés szépnek ígérkezik, legalábbis ott, ahol a szőlőt meg tudták védeni a lisztharmattól.

A jól védett szőlők szépen színesednek, az elviaszosodott felszínű bogyóállományt egyre kevésbé fertőzik a gombabetegségek, a lisztharmat már kevés kárt tud tenni a fürtökben, mondta dr. Gabi Géza növényvédelmi szakember. Még két, legfeljebb három permetezést terveznek a szőlőtermelők a megye két borvidékén.

Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnöke, a megye egyik legnagyobb szőlőültetvénnyel rendelkező gazdálkodója elmondta, egy átlagos évhez képest két héttel korábban kezdődhet a szüret. A tavalyi évhez képest több szőlőre számítanak, míg a múlt évben hektáronként átlagosan ötvenegy mázsát sikerült leszüretelniük, addig idén legalább húsz–harminc százalékkal többre, azaz hatvan–hetven mázsára számítanak – írja a teol.hu.

Az oportó már színesedik a bátaszéki területeken, így ha az időjárás nagyon nem avatkozik bele, akkor augusztus 20-a előtt el is kezdenék a szüretet, mondta Nagy István.

Az oportón kívül még a rizlingszilváni érik korábban a többi fajtához képest.

Tolna megyében Irsai Olivér csak elvétve van, ezt a fajtát az idén akár július végén is elkezdhetik szedni, ami gyakorlatilag szabálytalan lenne, mert a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa augusztus 1-től engedélyezi a szüretet. A Balaton környéki termelők emiatt már most aggodalmukat fejezték ki.

A felvásárlók, a nagyobb pincészetek, illetve a pezsgőt gyártó cégek is megkezdték már a szőlőfelvásárlást érintő tárgyalásokat. A hegyközség elnöke elmondta, a mennyiséget illetően jellemző, hogy többet is vásárolnának a tavalyinál. Míg a mennyiségről meg tudnak egyezni, addig az árban már nehezebb, hiszen ma még bizonytalan, hogy az ország többi borvidékén mennyi szőlő terem.

Villányban, Tokajban, de a Balaton környékén is voltak fagykárok, illetve jégeső okozta elemi kár. Ennek mértékétől is függ, milyen ára lesz a szőlőnek. A szakember azt mondta, az biztos, hogy a tavalyinál nem lesz olcsóbb. Akkor az átlagár száz forint körül alakult kilónként. Voltak fajták – cabernet, merlot –, melyek kilójáért százhatvan forintot is fizettek 2017-ben.

Dúzsi Tamás szekszárdi borász szerint szép a szőlő, szüret előtt egy hónappal jók a kilátások. Annak örülnek, hogy a május végi, június eleji nagy meleg mérséklődött, így kicsit visszaesett a szőlő érése is. Náluk a legkorábbi fajta az ezerfürtű, illetve az oportó. Az utóbbin már színesednek a bogyók.

A nagyon korai szüretnek azért nem örülne Dúzsi Tamás, mert egyrészt kevés idő jut felkészülni, másrészt a leszüretelt szőlő nagyon melegen, harminc fokosan kerül a darálóba, és ebből már nehéz világosabb színű rozét készíteni.

A borvidékeken az amerikai szőlőkabóca lárvák károsítása folyamatos, a lárvák L5-ös fejlettségűek. Az amerikai szőlőkabóca előfordulása egyelőre csak szórványos az ültetvényekben.

Az általa terjesztett karantén betegség – az aranyszínű sárgaság fitoplazma – jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a megye – jelen állapot szerint – mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos a rovar elleni védekezés.

Legalább két permetezés van hátra

A termelők már számolgatják, még hány permetezés lehet hátra. Általában egy évben kilenc-tíz alkalommal szórnak ki növényvédő szert, kivétel, ha nagyobb a fertőzés. A korai fajtákat még kétszer, míg a kései fajtákat legalább háromszor-négyszer kell permetezni. A lisztharmat számára még mindig kedvező a mostani időjárás, a párás, meleg levegő.

A zöldmunka fontossága is kiemelkedő az idén. A jól szellőző, nap által átjárt fürtzóna jóval kisebb mértékben fertőződik lisztharmattal, mint az árnyékban lévő fürtök. A kitakart fürt azonban a napégés áldozata lehet, ezért meg kell találni a középutat, ami sok esetben egyáltalán nem könnyű feladat.

A meteorológiai állomások adatai szerint a múlt héten a megye két borvidékén az átlaghőmérséklet 24,5 fok volt és tíz milliméternyi csapadék hullott. Egy párás júliusi-augusztusi idő a rothadás szempontjából nem kívánatos, de erre az esetre is megvan a bevált technológia, amellyel hatásosan meg lehet előzni a bajt.

Forrás: teol.hu