Back to top

A malomipar számára létszükség az ötforintos lisztáremelés

Az elmúlt évben jellemző árnál körülbelül 5 százalékkal kezdett magasabban a búza. A malomipar számára azonban szeptemberben lisztáremelésre lesz szükség – mondta a Lakatos Zoltán. A Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Az látszik, hogy kevesebb lesz a búza. A vetésterület kisebb az elmúlt évinél, az áprilisi hőség pedig kedvezőtlenül hatott a búzára, ami abban is meglátszik, hogy a kalászok és a szalmák rövidebbek lettek – nyilatkozta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán. A Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. –

A korai fajtáknál a minőség nem romlott, a kalászokban lévő kevesebb mennyiség használható lesz.

A közép- és késő érésű fajtáknál előfordulnak gombabetegségek, fuzáriumfertőzést is találtak már, ezek minősége gyengébb a megszokottnál."

A cégvezető kiemelte, hogy az elmúlt évben jellemző árnál körülbelül 5 százalékkal kezdett magasabban a búza. Az egyelőre kérdéses, hogy a szezon további részében merre és milyen mértékben mozdulnak el az árak, sok még a bizonytalanság. A malomipar helyzetét nem látja túl pozitívan a szakember:

„Úgy gondolom, augusztus–szeptember környékén lépniük kell a malmoknak. Egy körülbelül ötforintos lisztáremelés megoldaná a szakma gondjait, és a lakosságnak sem okozna nagy terhet.

Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna.

Erre szoktam azt mondani, hogy ez kevesebb, mint egy óra parkolás Budapesten, a belvárosban. Azt viszont, hogy megoldaná a szakma gondjait, úgy kell érteni, hogy egy körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget hozna. Én egyébként azt gondolom, hogy ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, csak így lesz lehetséges a malom- és pékszakma tisztességes megélhetése, és hogy mást ne mondjak, banki finanszírozhatósága.”

Forrás: 
vg.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezért kell emelni a kenyér árát

Újabb áremelkedésre számíthatunk a sütőipari ágazatban, akár 20–30 százalékkal is emelkedhet a kenyérgabona ára év végéig. Így persze a kenyér is többe kerül majd a boltokban.

Drágább lett termelni az agráriumban

Idén szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 6,2 százalékkal nőttek, amit a növényi termékek árának 12 százalékos emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,8 százalékos csökkenése eredményezett.

Több tonna alma rohad a földeken

Katasztrofális helyzetbe kerültek a szerbiai almatermesztők az alacsony felvásárlási árak miatt. A termés a fák alatt rohad a földeken. Az alma felvásárlási ára elérte azt a minimumot, amelyért már leszedni sem érdemes. A szendrői és verseci termelőknek 3-5 dinárt (8-14 Ft) kínálnak az alma kilogrammjáért.

Jön a hideg, de marad az aszály

Az elmúlt hét eseménytelen, csendes őszi időjárása után a héten két hidegfront is érinti térségünket, de számottevő csapadék sajnos továbbra sem várható.

Mi áll az extrém időjárás hátterében, és hogyan úszta meg a kukorica?

Kirívó aszály, hőség és egyéb időjárási anomáliák jellemezték az idei évet Nyugat-Európában, ami rányomta a bélyegét a terméseredményekre is. A jelenlegi helyzetből a jelek szerint a kukorica került ki győztesen.

Főként a repce szenved az enyhe, csapadék nélküli ősztől

A száraz, meleg időjárás következtében már befejeződött az őszi szántóföldi kultúrák – napraforgó, kukorica, szója - betakarítása, egyedül a cukorrépa mintegy 40 százaléka van még a földben, hangzott el az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

Csökkenő nemzetközi élelmiszerárak - az érem két oldala

A zsugorodó nemzetközi terményárak miatt enyhülnek a világ legszegényebb országainak élelmiszerimport kiadásai, ám eközben az amerikai dollár erősödése „komoly veszélyt” jelenthet, figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Új sör: szó szerint folyékony kenyér

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem új módját fejlesztette ki a Spar. Ausztriában a cég társult egy sörfőző üzemmel, ahol az Interspar pékségében sütött, ám nem értékesített kenyerekből főznek sört.

Szenved a repce, nem jön az eső

A középtávú előrejelzések szerint a következő 10-12 nap során sem valószínű nagyobb mennyiségű csapadék, pedig az ország jelentős részén hatalmas szükség lenne rá: sokfelé szenved a repce, mely már eleve hiányosan, nehezen, alacsony tőszámmal kelt, az őszi búza kelése pedig többfelé még alig tudott megindulni a száraz talajban.

Már kimozdult a mélypontról a tejágazat, van utánpótlás is

Két éve mélyponton volt a tejágazat, akkor a tehéntartó gazdák a helyzetükön demonstrációval próbáltak javítani, melyhez sokan csatlakoztak a megyéből is. Jelenleg 92 forintos alapárat fizet a felvásárló, ami jelentős emelkedés a 2016-os júliusi 66 forinthoz képest.