0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb rekordévet zártunk – HG2018/1

A Holstein Genetika Kft. dinamikus gazdasági évet tudhat maga mögött. 2017-es forgalmi számaink ismét rekordokat döntöttek, minden korábbinál többféle anyagot és szolgáltatást nyújtottunk partnereinknek.

A március 26–29. között tartott értékelő tárgyalásokon anyavállalatunk, a World Wide Sires képviseletében Steve Winnington regionális igazgatón kívül ismét személyesen tisztelt meg bennünket John Schouten, a cég vezérigazgatója. A rendes éves taggyűlés volt hivatott a 2017-es évet lezárni, de alkalmunk nyílt kötetlen beszélgetésekre is, amelyeken áttekintettük a korábbi tapasztalatokat, és felkészültünk az új kihívásokra.

Beszámolónkban büszkeséggel adtunk számot elért eredményeinkről, amelyeket tevékenységünk sokszínűsége, az értékesítések mennyiségének és értékének számottevő növekedése jellemzett. A kft. teljes forgalma elérte az 1,2 milliárd forintot. Ennek felét a szaporítóanyagok teszik ki, másik fele a többi termék forgalmán belül oszlik meg.

A Holstein Genetika Kft. 29. éve támogatja kiváló minőségű termékekkel és a partnereink igényeihez szabott szolgáltatásokkal az együttműködő gazdaságok nyereségtermelő képességének növelését. Portfóliónkat úgy építettük fel, hogy a genetika legjobb hasznosulását tegyék lehetővé

  • minőségi tömegtakarmány-tartósítóink (Lallemand Sil-All),
  • a stresszhelyzetekben segítséget jelentő, innovatív takarmánykiegészítőink tehenek (YMCP, Bovine BlueLite, Tri Mic, Tri Start) és borjak (Calf Renova, Calf PreRD, Bluelite Replenish) számára,
  • fejéshigiéniai anyagaink (Pre-Gold, Uddergold Platinum, 4XLA tőgybimbó-fertőtlenítők, Ansell és KimTech fejőkesztyűk),
  • valamint környezethigiéniai technológiánk (SOP),

de ezért szervezzük az amerikai és hazai képzési programjainkat is.

A széles termékválaszték természetesen üzleti stabilitásunk, több lábon állásunk egyik kulcsa.

Világszerte bővül a telepi utódnemzedékek genomvizsgálata a tenyésztői döntések pontosabbá tétele érdekében. Ma már a tulajdonságok rendkívül széles körére terjednek ki a kapott információk. Mérhetővé válnak az eddigi munka eredményei, és kirajzolódnak a követendő irányok. Az állományauditok terjedésével a genetika lassan visszatalál az őt megillető fontos pozícióba a tehenészeti telepek életében, s ez a jövőbeni hatékonyság egyik kulcsa. Ezen folyamatok jegyében nagyra értékeljük, hogy a kft. a spermaforgalmazásban 107 585 adag eladását teljesítette, ami 11,5%-kal haladta meg az előző évi, akkor szintén rekord mennyiséget.

WMS párosítási programunk a funkcionális küllemjavítás mellett a rokontenyésztettség észszerű minimalizálását is elvégzi. A szolgáltatás segíti a spermaforgalmazás szakmai szempontjainak érvényesülését. A program erősítésére, a rugalmas szolgáltatás biztosítására egész évben nagy gondot fordítottunk.

A TechMix céggel fenntartott üzleti és szakmai együttműködésünk jelentős bővülést hozott 2017-ben, és nem csupán takarmánykiegészítők eladásában mutatkozott meg, hanem a CDP (Complex Dairy Program) további fejlődésében is. Ebben a több gazdaságot magában foglaló együttműködésben közvetlen amerikai szaktanácsadói és technikai szolgáltatást bocsájtunk rendelkezésre.

A Holstein Genetika Kft. rangos eredményeket (köztük két nagydíjat) tudott felmutatni az országos és regionális szakmai kiállításokon.

Összességében a cég csapatmunkája, sok-sok erőfeszítésnek köszönhetően, nagyon eredményesnek bizonyult a múlt esztendőben. (x)

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2018/1 számából

Forrás: Holstein Genetika Kft.