0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Már a dinnyepiac sem a régi

Új fogyasztói igények jelentek meg a dinnyepiacon, a régebben ismert 8-10 kilós görögdinnyék helyett egyre inkább a kisebb, „fridzsiderdinnyéket” keresik a vevők, valamint népszerűek a magnélküli és sárgahúsú fajták is.

Jó közepes évet zárhat idén a hazai dinnyeágazat, hiszen a csaknem 5 ezer hektárnyi termőterületen mintegy 200 ezer tonnányi termést terveznek betakarítani a termelők – mondta el Mártonffy Béla csütörtökön Jászapátiban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Kertészeti Osztályának osztályvezetője a „Nyitott dinnyeföldek napja” alkalmából megrendezett sajtóeseményen kifejtette: az ágazat a korábbi nehéz évek után stabilizálódott.

A további előrelépéshez pedig technológiai fejlődés, új fajták kellenek, valamint előtérbe kerül az ömlesztett áruval szemben a csomagolás is.

A dinnye esetében az elmúlt néhány évben megváltozott a piac, amelyhez a jelek szerint sikerrel alkalmazkodnak a termelők. Magyarországon is egyre többen keresik a kisebb, 4-6 kilogrammos dinnyéket, a korábban megszokott nagyobb, 8-12 kilós dinnyék népszerűsége már a múlté – hangzott el. Egyre terjed itthon is az úgynevezett minidinnye, amely alig egy kilogrammos.

Újabb trend az is, hogy egyre terjednek a kereskedelemben a mag nélküli dinnyefajták. Míg pár éve csak mutatóban voltak ilyenek a piacon, ma már gyakran látni ezeket a fajtákat.

A mag nélküli dinnye népszerű, terjedését az sem tudja megállítani, hogy jelenleg 30-40 százalékkal drágább, mint a hagyományos gyümölcs.

További változás a piacon, hogy a sárgahúsú görögdinnye is egyre népszerűbb.

youtube://v/S5hp_nJBJ2s

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu