0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Meggy-exportban verhetetlenek vagyunk

Nagyot nőtt tavaly a meggy kivitele, az idén ugyanakkor visszaesésre számíthatnak a termelők. Nemcsak nálunk, hanem a versenytársainknál is bőséges volt az idei termés, így a külföldi érdeklődés is alacsonyabb a friss magyar alapanyag iránt.

Élen jár hazánk a friss meggy kivitelé­ben, az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint Magyarország a világ legnagyobb exportőre – mutat rá a Magyar Idők.

Tavaly kifejezetten jó évet zárhattak a külpiacokra szállító hazai termelők, a kivitel ugyanis csaknem 90 százalékkal haladta meg az előző évit, az export értéke pedig 7,6 milliárd forint felett volt.

Magyarország összesen 26,7 ezer tonna friss meggyet exportált, illetve 2,3 ezer tonnát importált 2017-ben. A legtöbbet Németországba és Lengyelországba szállítottak a hazai vállalkozások.

A friss gyümölcs mellett a feldolgozott termékek kivitelében is jól állunk: a fagyasztott termékek exportértéke 120 százalékkal, 2,8 milliárd forintra emelkedett, míg az importértéke 10 százalékkal, 248 millió forintra csökkent tavaly. Hazánk összesen 7,3 ezer tonna fagyasztott meggyet exportált, illetve 614 tonnát importált.

A fagyasztott áru mellett a magyar meggy­konzervek is keresettek a külpiacokon. A feldolgozók mintegy 13 milliárd forint értékben exportáltak ilyen terméket, ami 22 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi gyümölcsültetvény-összeírásának előzetes eredményei alapján itthon mintegy 13,9 ezer hektáron termesztenek meggyet a gazdálkodók. Bár az ültetvények 37 százaléka öntözhető, ugyanakkor sokan nem élnek a lehetőséggel, a KSH szerint tavaly csupán a terület felén gondoskodtak a vízutánpótlásról a gazdálkodók.

A termés egyik évről a másikra jelentős eltéréseket mutat, az átlag 42,5 ezer és 91,8 ezer tonna között mozgott az elmúlt években.

Szakemberek szerint az idén bő termést takaríthattak be a gazdák, ugyanakkor a minőséggel néhol problémák akadhatnak. Nem tett jót a meggytermésnek, hogy a betakarítás időszakában sok eső hullott. A csapadék ugyanis könnyen megrepeszti a szemeket, amelyek így értéktelenné, eladhatatlanná válnak.

Az sem kedvezett a gazdálkodóknak, hogy a hűvös márciust követően hirtelen beköszöntő tavasz és nyár hatására a máskor különböző időpontban érő fajták egyszerre kezdtek beérni. Ez okozott némi fennakadást a felvásárlásban is, emiatt voltak olyan termelők, akik úgy döntöttek, le sem szedik a fáról az érett gyümölcsöt. A túlkínálat ugyanis leszorította az árakat – ráadásul bizonyos tételeket a feldolgozók sem vettek át –, s mivel a versenytársainknál is bőséges volt a termés, a külföldi érdeklődés is alábbhagyott a magyar alapanyag iránt.

Forrás: Magyar Idők