0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

FlowerTrials 2018 – élő katalógus

Azoknak az egynyári- és balkonnövény-termelőknek, akik követni szeretnék a legfrissebb trendeket, tilos kihagyni a FlowerTrials négy napját. A Németországban és Hollandiában 32 helyszínen mintegy 60 szaporítóanyag-termelő és nemesítő cég várta immár 15. alkalommal a szakmai közönséget.

A FlowerTrials Európa legnagyobb szaporítóanyag-bemutatója, ahol a nemesítők „élő katalógusként” mutatják be egynyári- és balkonnövény, valamint cserepes évelő dísznövény fajtaújdonságaikat. Az idei bemutató mottója: Where Plants Meet People – ahol a növények és az emberek találkoznak.

A június 12. és 15. között megrendezett eseményen 70 országból 7300 szakember látogatta meg a hollandiai és németországi kiállítókat. Hollandiában Aalsmeer és Westland körzetében, Németországban pedig Észak-Rajna-Weszfália tartományban, összesen 32 helyszínen mintegy 60 cég nyitotta ki kapuit. A nagyszabású eseményre az idén is több más programot is rászerveztek, így például Orchid Inspiration Days orchidea napokat, Garden Trials & Trade faiskolai bemutatót, valamint a GreenTech kertészeti háttéripari szakvásárt. A FlowerTrials® alkalmával hirdeti ki a Fleuroselect a FleuroStar marketingdíj nyertesét is.

Gill Corless, a FlowerTrials® szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy 10-13 cégnél már az első nap olyan nagy volt az érdeklődés, hogy nem is lehetett hozzájuk bejutni. Közöttük volt az izraeli Danziger cég is, aminek európai kereskedelmi igazgatója, Ayala Zilberman elmondta, hogy több térségből, például az ázsiai országokból is szervezett csoportok érkeztek hozzájuk. Nagy volt az érdeklődés a közép-kelet-európai, főleg, lengyel, cseh, szlovák szakemberek részéről is, ahonnan az idén jóval többen érkeztek, mint tavaly.

A FlowerTrials évtől évre bővül, mindig vannak új résztvevők. Az idén három új kiállító mutatkozott be; kettő dán, a Forever Roses és a Butterfly Garden, valamint a Gruppo Padana olasz nemesítőház. Talán az utóbbinak is köszönhetően több mint a harmadával nőtt az olasz látogatók száma. Gill Corless elmondta, hogy a látogatók összetétele a tavalyihoz hasonlóan alakult; 37 százalékuk termelő, 21 százalékuk kereskedő, 12 százalékuk nemesítő és szaporítóanyag-termelő, 6 százalékuk pedig árudás volt.

Az egyedi fajták mellett a kiállítók értékesítési koncepciókat, vegyes beültetéseket és márkákat is bemutattak, amik ma már sokkal fontosabbak, mint maguk a fajták. Ilyen például a Syngenta Calliope®, a Florensis Toscana® muskátli márkája, vagy a Dümmen Orange I’Conia begóniája.

Forrás: Kertészet és Szőlészet