0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rohamosan terjednek a pettyesszárnyú muslicák

Rohamos tempóban terjedt el világszerte, és az idei enyhébb, csapadékosabb nyáron Magyarországon is jelentős károkat okozhat a bogyós gyümölcsökben a pettyesszárnyú muslica.

A távol-keleti eredetű pettyesszárnyú muslica 2008-ban tűnt fel Olaszországban, Spanyolországban, és Észak-Amerikában, majd néhány éven belül több bogyós gyümölcsfélében (szamóca, cseresznye, meggy, málna, áfonya) is súlyos károkat okozott – mondta az InfoRádióban Kiss Balázs, az MTA Növényvédelmi Intézetének főmunkatársa.

A pettyesszárnyú muslicák azért különösen veszélyes kártevők, mert a nálunk honos muslicákkal szemben egy kemény, fűrészes tojócsővel rendelkeznek, amellyel az érőfélben lévő vagy ép gyümölcsökbe helyezik tojásaikat.

Az egy-két nap alatt a gyümölcsben kikelő lárvák furkálásukkal hamar fogyasztásra alkalmatlanná teszik a gyümölcsöket, többek között másodlagosan károsító élesztőgombákat is szétterjesztve bennük – tette hozzá a szakértő.

A csapadékos időjárás is befolyásolja az állat jelenlétét

Kiss Balázs szerint a hazai klíma nem optimális ennek a fajnak. Hozzátette azt is, hogy a teleket és a nyári száraz hőhullámokat, kánikulát is nehezen viseli, csak csapadékos nyarak esetén képes a fennmaradásra.

2014 és 2016 után idén ismét adott minden ahhoz, hogy nagyon nagy mértékben okozzon kárt a faj, mivel idén minden eddiginél korábban, már június végén megjelentek az állatok a csapdákban, és július elején már erősen fertőzött szederbogyókat lehetett találni az ország délnyugati részén.

Mivel védekezhetünk ellene?

A málnánál lehetőség van gyakoribb szedéssel csökkenteni a kártételt, a szedernél viszont nem működik ez a módszer – vázolta Kiss Balázs, hozzátéve, hogy ez világméretű probléma, és sehol nem megoldott a faj elleni védekezés.

A magyarmezogazdasag.hu korábban beszámolt róla, hogy fürkészdarázs fajokkal is kísérleteznek a pettyesszárnyú muslica ellen. A parazitoidoknak fontos szerep jut a muslicák elpusztításában. Egyes fürkészdarázs fajok (Leptopilina heterotoma, L. boulardi és az Asobara tabida) megtámadják a rothadó gyümölcsben élő muslica lárvákat, és akár 90 százalékban el is pusztítják őket.

Az USA-ban és Európában is számos kísérletet végeztek mostanában a pettyesszárnyú muslicával a Trichopria drosophilae és a Pachycrepoideus vindemmiae fajokhoz tartozó parazitoid bábok felhasználásával. Laboratóriumi tesztekben mindkét faj eredményessége elérte akár a 79 százalékot is.

Szántóföldön persze nem várható el ugyanilyen eredmény.

Forrás: Inforádió