0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jól tejelnek a szarvasmarhák Somogyban

Ahogy az egész országban, úgy Somogyban is nőtt a szarvasmarha állomány. A helyi gazdaságok bizakodnak, további növekedésre számítanak a következő években – ennek érdekében a beruházások sem maradhatnak el.

Ahogy azt korábban megírtuk, országszerte növekszik a szarvasmarha- és sertésállomány. A KSH adatai szerint Somogyban 2014 december elsején 39 100 szarvasmarhát tartottak, három éve 44 800-at, tavalyelőtt 46 ezret, míg 2017 decemberében 47 500-at.

A Bos-Frucht Agrárszövetkezet kazsoki és homokszentgyörgyi telepein több mint 5300 szarvasmarha ellátásáról gondoskodnak a szakemberek. A tejágazat 107 dolgozó megélhetését biztosítja.

„Tavaly júniushoz képest az idén nyáron 0,5 százalékkal több szarvasmarhánk van

– közölte Bakos Gábor állattenyésztési igazgató a sonline.hu-vanl. – Jelenleg 2561 tehenet tartunk, s az országoshoz képest átlagosan legalább 20 százalékkal több tejet, naponta mintegy 40 litert adnak az állataink.”

Szakmailag kiválóan felkészült munkatársak, kidolgozott tenyésztési koncepció és az új kutatási eredmények gyors alkalmazása: a szakember szerint alapvetően ez áll az eredmények hátterében. Bakos Gábor rámutatott: feltétlenül folytatni kívánják a tartós fejlődést biztosító műszaki-technológia programot. Homokszentgyörgyön új fejőházat akarnak felépíteni, a közel 350 millió forintos beruházás tervezés alatt van: ha a létesítmény elkészül, egy időben akár 40 tehenet fejhetnek.

Lényeges, hogy a termelők kiszámítható körülmények között gazdálkodjanak: a tej felvásárlási árát tekintve 2016-ban volt a mélypont, akkor literenként alig 62 forintot kaptak a termelők,

míg tavaly már 95-98 forint között mozgott az összeg, jelenleg mintegy 91-96 forint a tej felvásárlási ára.

A Kapostáj Zrt zimányi telephelyén már több fontos fejlesztést lezártak, s a tejágazat már tavaly nyereséget termelt, s ebben az évben is erre számítanak.

A tejeladásból származó bevételük 2017-ben 463 millió forint volt, az idén 490 millió forinttal kalkulálnak.

Csécsei János elnök kiemelte: a korábbi évekre jellemző nyomott felvásárlási ár keményen érintett sok gazdaságot, ám abban bíznak, hogy az utóbbi időben kialakult helyzet marad, s így a fejlődés nem torpan meg. A szakember lényegesnek tartja a kiszámíthatóságot, a tőkeigényes ágazati fejlesztéseket csak így lehet megvalósítani.

Kicsiben is megéri

– Nem egyszerű munka a szarvasmarha-tartás, mindennap ötkor kelünk, s estig folyamatosan van feladat – mondta Balla Csaba felsőmocsoládi családi gazdálkodó. – Hosszú távon gondolkodunk, apránként lépünk előre, lassan fejlesztjük a kisgazdaságunkat. Az öt tehénen és a két növendék állaton kívül a napokban egy bikaborjú született. Nehéz a munka, de szeretjük csinálni: a tejet eladjuk és sajt készítéssel is foglalkozunk.

Forrás: sonline.hu