0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Korán indul a szüret Tokajban

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke kedden az MTI-vel.

Elmondta, a szőlő két-három héttel előrébb jár az érésben az átlaghoz képest. Ez véleménye szerint annak köszönhető, hogy a tavasz alig néhány hétig tartott az idén. Ugyan a tél kitolódott, de nagyon hamar nyárias melegbe fordult az időjárás, a szőlő már májusban virágzott, ami ritka.

Molnár Péter hozzátette: a korai érési állapot miatt valószínűleg

már augusztusban elkezdődhet a sárgamuskotály szürete, amire emberemlékezet óta nem volt példa.

Kiemelte, amennyiben az időjárás továbbra is kegyes lesz a borvidék gazdáihoz, átlagos, vagy azt egy kicsit meghaladó és kiváló minőségű lehet az idei termés. Ebben az esztendőben eddig nem érte számottevő jégkár az ültetvényeket és növényvédelmi szempontból sem volt nehéz az elmúlt néhány hónap – mondta.

A hegyközségi elnök úgy véli, hogy – bár az aszú érése még nagyon távoli -, nagyon magas mustfokról is indulhat ősszel az aszúsodási folyamat, ami kiváló évjárat alapját képezheti.

Tokaj-törvény

Bár Tokaj-Hegyalja Magyarország legnagyobb hagyományú borvidéke, és számos kormányzati intézkedés segítette a helyi szőlőtermelők megélhetését, a borvidék számos problémával küzd. A stratégia alkotói ezek közül az alacsony tőkeerejű mikrovállalkozások dominanciáját, az elvándorlást, az elöregedést és a szakképzett munkaerő hiányát emelték ki, valamint azt, hogy hiányzik a szükséges mennyiségű minőségi alapanyag.

Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke a Világgazdaságnak nyilatkozva azt mondta: Tokaj önálló bormarketingje egy pilot projekt lehetne, amelyet siker esetén átvehetnének más magyar borvidékek vagy borrégiók, például a Balaton is. Ehhez – és a többi tervezett változtatáshoz – egy önálló Tokaj-törvény kidolgozása és elfogadtatása kell.

 

Forrás: MTI/Világgazdaság