0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nagykanizsai kilátó

Ez év március 21-én sokak kívánsága vált valóra, újra látogatható a nagykanizsai kilátó. Az ország egyik legmagasabb kilátójáról csodálatos panoráma nyílik a városra, a közeli lankás dombokra, a távolban pedig kirajzolódnak a horvát hegyvonulatok.

A Zalaerdő Zrt. jogelődje, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1971-ben elkészítette a Nagykanizsai Parkerdő fejlesztési tervét, s abban már szerepelt egy kilátó is. A megvalósításhoz frappáns ötlet is született, a Bázakerettyén, Dióskálban és Nagylengyelben is hosszú évekig szolgált, akkortájt leselejtezett olajfúrótornyot állították föl a Csónakázó-tó keleti felén. A fúrótoronyból lett kilátó a város látványosságává vált, állapota azonban idővel leromlott, ezért lezárták. Sorsát egy évtizeddel később a környékbeli erdők vagyonkezelője, a Zalaerdő Zrt. felkarolta, a teljes körű felújítás közel egy évig tartott.

A beépített új anyag körülbelül 30, a szerkezet összsúlya csaknem 100 tonna. A fémből és üvegből készült mű teljes magassága 48 méter, az alsó kilátószint 28, a felső 43 méter magasan van – ezzel az ország egyik legmagasabb kilátója.

A felső szintre 230 lépcsőfok vezet. A kilátót éjszaka reflektorok és led fénysorok világítják meg, a csónakázó-tavi erdők közül kiemelkedve, jól látszik az M7-es autópályáról is.

A Nagykanizsai Parkerdőben nem csak a kilátót érdemes megnézni, kedvünk szerint sétálhatunk, kerékpározhatunk, futhatunk, horgászhatunk és piknikezhetünk. A kilátótól délkeleti irányban haladó kicsivel több, mint 1 kilométer hosszú Madárerdő tanösvény információs tábláinak segítségével számos érdekességet tudhatunk meg az ott élő madarakról. A tanösvény kiváló terepfutáshoz is, akár önmagában, akár kiegészítve a környék erdei útjaival, vagy éppen egy Csótó-körrel; ez utóbbi mintegy 5 kilométer.

Kiindulási pontjának közelében, a régi favár helye mellett találjuk az úgynevezett Időspirált, melyet néhány éve indított útjára a Zalaerdő Zrt. Az első évben az összes addigi év fáját (az Országos Erdészeti Egyesület kezdeményezésére 1995 óta választják meg az év fafaját) elültettük, és azóta minden évben az újonnan megválasztott fafaj egy példánya is a többi közé kerül. Idén sem volt ez másként. Április 23-án, a Föld napja programok keretében a virágos kőrissel bővült a spirál.

A tó keleti felén kialakított szabadtéri tornapályát a szabadidejükben változatos testmozgásra vágyóknak, iskolák, intézmények keretein belül, illetve a versenyszerűen sportolóknak egyaránt ajánljuk. Tizenkét állomása között találunk kétféle majomlétrát, has- és hátpadot, lépegetőt, fekvőtámasz-állványt. Minden állomáson tábla ad ötleteket az eszközök használatához, ám a sportolók minden kétséget kizáróan sok saját megoldással rendelkeznek.

Autóval vagy kétkerekűvel bármerre indulunk tovább Nagykanizsáról, csodás természeti és épített értékek tárulnak elénk. A Zalakaroson kialakított izgalmas Csiga-túra tanösvény 2015-ben elnyerte Az év ökoturisztikai tanösvénye címet. A szintén a Zalaerdő Zrt. kezelésébe tartozó tanösvény bő 1 kilométer hosszú, és a rajta végighaladókat nemcsak információs, hanem interaktív táblák is tájékoztatják a Zalakarosi Parkerdő élővilágáról. Keresztezi a Rocken­bauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát, s nincs messze a zalakarosi termálfürdőtől sem, ahol télen-nyáron nagy szeretettel várják a vendégeket. Zalakarostól már csupán néhány kilométer, hogy elérjük a festői szépségű Kis-Balatont, s annak kedvelt kirándulóhelyét, a Kányavári-szigetet.

Nagykanizsáról ellenkező irányba, Letenye felé indulva jutunk el Kistolmácsra, ahol igazi horgászparadicsom és strand várja a látogatókat. Arról, hogy a horgászok elégedetten, nagy fogásokkal távozzanak, a Zalaerdő Zrt. rendszeres haltelepítésekkel gondoskodik. A ragadozó halfajok közül balin, csuka és fogassüllő, míg a békés halak közül compó, ponty és keszegfajok úszkálnak a vízben. A tó végétől csupán 1 kilométeres sétával (a Mura Programnak köszönhetően a vonatok hamarosan egészen a tó végéig közlekednek) eljutunk a Csömödéri Állami Erdei Vasút végállomására, ahonnan Lentiig utazhatunk vonattal. S ha valaki inkább maradni szeretne, megszállhat a végállomás mellett található Kistolmácsi Erdei Lakban.

A teljesség igénye nélkül szerettük volna megmutatni, milyen élményekben lehet része annak, aki meglátogatja Nagykanizsa felújított, elegáns kilátóját, s annak környékét. Ám az említetteknél jóval több látnivaló akad, Zala megye bővelkedik természeti és épített kincsekben. Weblapunk (kozjolet.zalaerdo.hu) szálláskínálatában minden turistaháznál találnak egyéb turisztikai célpontokat, melyeket érdemes felkeresni!

Forrás: A Mi Erdőnk